Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Az osztrák gazdasági miniszter is bírálja a magyar válságadókat

Az osztrák gazdasági miniszter is osztja a magyar válságadókat érintő külföldi bírálatokat - közölte hétfőn Reinhold Mitterlehner szóvivője.

Még tavaly november közepén egy memorandumot adtak át a témában Becsey Zsolt külgazdaságért felelős államtitkárnak - mondta Waltraud Kaserer, Reinhold Mitterlehner osztrák gazdasági miniszter szóvivője az APA osztrák hírügynökségnek. A memorandumban felhívták a figyelmet arra, hogy az európai uniós jogba ütközőnek tartják a meglepően rövid idő alatt bevezetett adókat. Ausztria szerint emellett az osztrák-magyar kétoldalú befektetésvédelmi egyezményt is sértik az adók.

Mint azt az Európai Bizottság egyik szóvivője hétfőn közölte, a testület tanulmányozza a külföldi nagyvállalatoknak a magyarországi válságadókkal kapcsolatos panaszlevelét, illetve azt a levelet is, amellyel a kormány még decemberben válaszolt a bizottsági érdeklődésre. Egyelőre nincs szó hivatalos vizsgálatról, arról csak az elemzés befejezése után hoz döntést a bizottság - tette hozzá Olivier Bailly.

Sajtóértesülések szerint tizenhárom európai nagyvállalat vezetői egy december közepén kelt közös levélben tiltakoztak a bizottságnál a magyar különadók miatt és kérték, hogy indítson eljárást az EU szabályainak megsértése miatt. A vállalatvezetők szerint a magyar kormány intézkedései egyoldalúan diszkriminálják őket a magyar vállalatokkal szemben.

A Die Welt online című német lap úgy tudja, hogy a levelet az Allianz, az E.ON, az RWE, a Telekom, az EnBW és a Rewe német vállalatok, valamint az osztrák Spar, az OMV és a Baumax, a cseh CEZ, a francia Axa, valamint a holland ING és az Aegon vezetői írták alá.

Olvasóink írták

  • 4. CsabaKiraly 2011. január 08. 10:02
    „Fag ´em. Ha nem tetszik mennyenek haza. :-) En SOHA nem vasarolnek kulfoldi uzletben. SOHA.”
  • 3. meir 2011. január 05. 14:14
    „2-es!
    miert? meg ennyit se tudsz?
    Mert az kizarolag a MAGYAR Kormany belugyere vonatkozik!!az Nem EU-s ugy!!”
  • 2. PaPa 2011. január 05. 07:31
    „Az EU miért nem azzal foglakozik, hogy a magyar munkaerő mennyi pénzt kap a munkájáért? Sz.rért h.gyért dolgozunk és a kiadások már nagyobbak mint az EU tagállamokban. Sajnos ezek az intézkedéseket úgyis a lakosság fogja megfizetni mert ezek a kizsákmányolók át fogják hárítani ránk.”
  • 1. Julianusz 2011. január 04. 17:27
    „Mi köze hozzá??????”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Spiegel riport a médiatörvény fogadtatásáról

Spiegel első januári számában Lopakodó mérgezés címmel közölt riportot a magyar médiatörvényről s… Tovább olvasom