Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 5°C | 14°C Még több cikk.

Az egyiptomi államfő közkegyelmet adott a forradalom 2011 óta letartóztatott híveinek

Mohamed Murszi egyiptomi elnök hétfőn közkegyelemben részesített mindenkit, aki támogatta a forradalmat, és a Hoszni Mubarak rendszerét megdöntő felkelés kezdete és 2012 júniusa között vettek őrizetbe.
A hivatalos Facebook-oldalán közzétett rendeletében az elnöki hivatal amnesztiát hirdetett meg – az előre megfontolt emberölést leszámítva – minden olyan cselekedetre, amelyet "a forradalom támogatása és céljainak megvalósítása érdekében követtek el 2011. január 25. és 2012. június 30. között".

    "A január 25-i forradalom", amely alatt több százezer egyiptomi tüntetett heteken keresztül Hoszni Mubarak diktatórikus rendszerének távozását követelve, kikényszerítette az 1981 óta hatalmon lévő elnök lemondását.

    A közkegyelem azokra is vonatkozik, akiket a bíróság már elítélt, továbbra azokra is, akiknek az ügyében most folyik a nyomozás, illetve már bíróság előtt állnak.

    A rendeletet 100 nappal az iszlamista színekben indult Murszi hatalomra kerülése után adták ki. Murszi az első szabadon megválasztott egyiptomi elnök, valamint az első polgári személy, elődjei ugyanis mind a hadsereg soraiból kerültek ki.

    A rendeletet egy nappal azelőtt adták ki, hogy megemlékeznek az egy évvel korábbi "maszperói" eseményekről, amikor mintegy húsz tüntető halt meg rendvédelmi erők és kopt tüntetők közötti összecsapásban. A keresztények egy templom felgyújtása miatt tiltakoztak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minden tizedik szavazat eladó Ukrajnában

Minden tizedik ukrán kész annak adni a szavazatát, aki fizet érte - derült ki abból a hétfőn nyilvánosságra hozott felmérésből. Tovább olvasom