Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

Az Arab Liga támogatja az izraeli-palesztin tárgyalások felújítását

Az Arab Liga tisztségviselői támogatásukról biztosították szombaton a tervezett izraeli-palesztin közvetett tárgyalásokat, ám kétségüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy a zsidó állam "komolyan" keresné a békekötés lehetőségét.
A tagországok képviselőinek kairói találkozója után Amr Musza főtitkár azt mondta, hogy az Arab Liga támogatni fogja a közvetett tárgyalásokat. A szervezet békefolyamattal foglalkozó állandó bizottsága közleményében úgy fogalmazott, hogy figyelembe véve a Barack Obama amerikai elnök által Mahmúd Abbász palesztin elnöknek adott "újabb kötelezettségvállalásokat", a bizottság fenntartja március 2-i támogató álláspontját, "annak ellenére, hogy nincs meggyőződve Izrael béketörekvésének komolyságáról".

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter pénteken jelentette be, hogy a jövő héten közvetett tárgyalásokat kezdenek az izraeliek és a palesztinok, s ennek érdekében visszatér a Közel-Keletre George Mitchell elnöki különmegbízott. Clinton hozzátette: az Egyesült Államok azt akarja, hogy idővel ezek a béketárgyalások közvetlenek legyenek. A közvetlen izraeli-palesztin megbeszélések 2008 végén - Izrael gázai övezeti offenzívája miatt - szakadtak meg.

Márciusban a felek már közel álltak a tárgyalások újrakezdéséhez, ezt azonban megtorpedózta a Kelet-Jeruzsálemben zajló izraeli építkezések felújításáról tett bejelentés. Az ügy miatt erősen lehűlt a viszony Izrael és legfőbb szövetségese, az Egyesült Államok között.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szélsőjobboldal elleni tünetessé vált május elseje

A szélsőjobboldal elleni országos megmozdulássá vált május elseje Németországban. Tovább olvasom