Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Az államfő megvédte az SS-felvonulást

Védelmébe vette Andris Berzins, Lettország elnöke a lett Waffen SS-légió emléknapjára tervezett szokásos rigai nacionalista felvonulást.
Védelmébe vette Andris Berzins, Lettország elnöke a lett Waffen SS-légió emléknapjára tervezett szokásos rigai nacionalista felvonulást.

A lett szélsőjobboldal minden év márciusában felvonulással tiszteleg Rigában annak a több mint 100 ezer légiósnak az emléke előtt, akik a II. világháborúban a náci Németország oldalán harcoltak a szovjet Vörös Hadsereg ellen.

A lett légió tiszteletet érdemel, és nem rosszallást. Nem háborús bűnösök, megvédték Lettországot a szovjet csapatoktól - mondta az államfő kedden az LNT tv-csatornának, hozzátéve, hogy igazságtalannak tartja az idén március 16-ra tervezett rigai felvonulás miatti külföldi bírálatokat.

A felvonulást minden évben ellentüntetések kísérik, a lettországi orosz kisebbség és a zsidó közösségek minden évben tiltakoznak az emlékmenet miatt.

A lett légió 1944-ben nagy veszteségek árán jelentősen lelassította a szovjetek előrenyomulását. Kutatások szerint azonban 1942 és 1944 között a légió tagjai háborús bűncselekményeket követtek el, részt vettek például orosz és fehérorosz civilek tömeges lemészárlásában.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tovább csökkenhetnek a roaming díjak

A roaming díjak további csökkentésére tett javaslatot az Európai Parlament Ipari, kutatási és… Tovább olvasom