Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Angliai ámokfutás - családi vagy üzleti vitát sejt a háttérben a rendőrség

Családi vagy üzleti vitát sejt az utóbbi évtizedek legvéresebb nagy-britanniai fegyveres ámokfutásának hátterében a rendőrség.

Az északnyugat-angliai Cumbria megye több településén szerdán végrehajtott vérengzésben tizenketten meghaltak, további tizenegy személyt lőtt sérülésekkel szállítottak kórházba. Az első jelentések még 25 sebesültről szóltak.

A sérültek közül azonban még csütörtökön is háromnak válságos volt az állapota. Köztük van egy fiatal nő, akit három lövés is ért, a mellkasán, az oldalán és a karján.

A gyilkosságsorozat feltételezett elkövetője az 52 éves Derrick Bird taxisofőr, aki tette után öngyilkosságot követett el.

Csütörtökre kiderült, hogy az első halálos áldozat a gyilkos ikertestvére, David Bird volt, a második pedig a család ügyvédje, Kevin Commons.
A vérengzést vizsgáló nyomozók ebből kiinduló egyik feltételezése az, hogy Derrick Bird vitába keveredhetett családjával és az ügyvéddel egy végrendelet miatt.

A lehetséges indítékok egyike ugyanakkor az is, hogy Bird taxisofőr kollégáival veszhetett össze üzleti ügyeken. Erre az enged következtetni, hogy a halálos áldozatok között három taxisofőr is van, akik éppen kocsijukban várakoztak utasra, amikor a tömeggyilkos agyonlőtte őket a tengerparti Whitehavenben. Derrick Bird is e kisvárosban dolgozott, és itt kezdte ámokfutását.

A The Sun, a legnagyobb brit bulvárlap csütörtöki értesülése szerint Bird még kedd este, taxisofőr kollégáival beszélgetve kijelentette, hogy "holnap nagy felfordulás lesz". A BBC-nek egy taxisofőr csütörtökön azt mondta: Bird előző este azzal búcsúzott tőle, hogy "engem többet nem láttok".

A whitehaveni gyilkosságok után Bird módszeresen végigvonult a megye nyugati, tengerparti térségén, és vaktában lőtt mindenkire, aki útjába akadt. Útközben állítólag beszállt a Citroen taxiba egy mit sem sejtő női utas, akit a sofőr szintén agyonlőtt.

Az északnyugat-angliai országrész, amelyben Bird a gyilkosságsorozatot végrehajtotta, Nagy-Britannia egyik legnépszerűbb és legfestőibb turistavidéke, ahol az év minden szakában nagyon sok a kiránduló.
Ez a legvéresebb fegyveres ámokfutás Nagy-Britanniában azóta, hogy 1996-ban egy zavart elméjű férfi bement a skóciai Dunblane kisváros általános iskolájába, ahol 15 gyermeket és egy tanárt agyonlőtt, majd magával is végzett.

Nem sokkal a dunblane-i vérfürdő után - amelynek túlélői között volt Andy Murray, a britek jelenlegi első számú teniszcsillaga - a brit parlament a világ egyik legszigorúbb fegyvertartási törvényét fogadta el. A törvény gyakorlatilag semmilyen jogcímen nem teszi lehetővé brit magánszemélyeknek kézi tűzfegyver birtoklását; még az engedélyezett vadászfegyvereket sem lehet otthon tárolni, csak a vadásztársaságok páncélrekeszeiben.

Csütörtöki sajtóértesülések szerint a cumbriai tömeggyilkos által használt fegyverek egyike egy engedéllyel tartott vadászpuska volt.

Olvasóink írták

  • 2. meir 2010. június 07. 04:24
    „Bemegyek a Tel Aviv-i Magyar konzulatusra es KEREM!!!
    amint ide adjak........ott hejben mindenki elott meggyujtom,es hamuva egetem!!!
    ennyit er!!!!!!”
  • 1. meir 2010. június 03. 19:40
    „Na tessek!!! a brittek kopirozzak a kinai amokfutkosokat!!!
    pedig az kinaban nemzetisport!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gázrobbanás Bécs mellett

Nagy erejű gázrobbanás történt csütörtök reggel a Bécs melletti St. Pöltenben egy lakóépületben; legkevesebb öt ember eltűnt. Tovább olvasom