Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

Amerikai vízumkényszer: Brüsszel és Washington tárgyalnak

Az Európai Bizottság keddi strasbourgi ülésén javaslatcsomagot fogadott el, amely alapján tárgyalásokat kezdeményez Washingtonnal a vízummentesség minden tagállamra történő kiterjesztéséről. Az Egyesült Államok tavaly szeptemberben korszerűsítette azokat a feltételeket, amelyek teljesítéséhez kötötte többek között a vízum nélküli beutazás lehetőségét.
Az új szabályok, - például, hogy az útleveleknek tartalmazniuk kell számítógéppel leolvasható biometrikus adatokat - egyformán érvényesek minden országra, tehát azokra az uniós tagállamokra is, amelyek eddig vízummentességet élveztek.

Washington az elmúlt hetekben kétoldalú tárgyalásokat kezdeményezett az új uniós tagállamokkal, és olyan adatcseréhez illetve más biztonsági szabályokhoz kötötte az esetleges beutazási könnyítéseket, amelyek uniós jogba ütközhetnek. Csehország elsőként alá is írt egy szándéknyilatkozatot, amelyet az Európai Bizottság (EB) élesen bírált, arra hivatkozva, hogy ezzel Prága megsértette az EB hatáskörét.

A kedden elfogadott bizottsági javaslat az EB tárgyalási mandátumára vonatkozik, amelyet a tagállamoknak jóvá kel hagyniuk. Ez elvileg már a múlt héten megtörtént, így már csak formálisan kell a 25-öknek megerősíteniük. Írország és Nagy-Britannia nem csatlakozott a közös vízumpolitikához. Franco Frattini, az EB bel- és igazságügyért felelős tagja nyilatkozatában ismét kiemelte, hogy a sikeres tárgyalási pozícióhoz nagyon fontos a tagállamok szolidaritása, azaz, hogy ne kössenek különegyezményt Washingtonnal, mert csak az együttes fellépés vezet eredményre.

Jelenleg a 27 tagállamból Szlovénia kivételével az új tagországnak és Görögországnak kell amerikai beutazási engedélyért folyamodni.

Olvasóink írták

  • 1. Jo Bacsi 2008. március 11. 20:58
    „fuck the americans”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Svéd karikatúra botrány: Jézus egy punk-plakáton

Halálos fenyegetést kapott egy svéd újság főszerkesztője, mert lapjában megjelent egy karikatúra,… Tovább olvasom