Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Állattetemeket marhahúsként árult két hentes Kairóban

Szamár-, macska- és kutyatetemek árusítása miatt letartóztattak két hentest Kairóban - tudta meg hivatalos forrásból az AFP francia hírügynökség hétfőn. A két férfi marhahúsként árulta a talált dögöket.
A 35 éves Mohammed Mahmud Kalifát rajtakapták, miközben feldolgozott egy szamártetemet, amit az út szélén talált. A férfi beismerte, hogy döglött állatokat gyűjtött Kairó környékén, majd a feldolgozott húst eladta bűntársának, Vaszfi Szavirisznak. Az 53 éves egyiptomi férfi öt egyiptomi fontért (alig több mint száz forintért) vette át a hús kilóját; ez a marhahús árának tizede. Szavirisz ezután állítólag fűszerekkel álcázta a döghús ízét, majd eladta helyi éttermeknek. Az egyelőre nem világos, hogy a két férfi mióta folytatta ezt az illegális húsfeldolgozást. Az egyik tettes boltjában több mint 1700 kilogramm húst találtak, többsége szamárból volt, de kutya-, macska- és lóhús is volt közte. Az iszlám törvények szerint tilos húsevő állatot fogyasztani, vagy olyat, amit nem a hagyományos módon mészároltak le. Az infláció miatt azonban az utóbbi hónapokban egyre drágább lett az élelmiszer Egyiptomban. A szegények így már csak nagyon nehezen jutnak húshoz. A Világbank szerint az egyiptomiak 40 százaléka él a napi két dolláros (körülbelül 320 forintos) szegénységi küszöb környékén vagy alatta.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Forgalomkorlázotás lesz a D1-es sztrádán Poszonynál

Részleges forgalomkorlátozás lesz április 17-ig az új szlovákiai D1-es autópályán, amelyet sok… Tovább olvasom