Kisalföld logö

2018. 06. 22. péntek - Paulina 12°C | 29°C Még több cikk.

Al-Kaida-vezetőt támadott a jemeni légierő

Hat terrorista meghalt Jemenben abban a támadásban, amelyet az ország légiereje intézett az al-Kaida emberei, köztük a katonai vezetője ellen.
A támadás helyszíne a közlemény szerint Szaada és al-Dzsauf tartományok között volt, az ország északi részén. Később a helyszínt módosították: eszerint Szaada keleti részén, a szaúd-arábiai határ közelében volt, és a repülőgépek két gépkocsit vettek célba.

Az utasok közül hatan, köztük a jemeni al-Kaida katonai vezetője, bizonyos Kasszem ar-Rimi vesztette életét. Ar-Rimi az al-Kaida régi embere, 2006-ban már foglyul ejtették, de 22 társával együtt kitört a szanaai állambiztonsági börtönből. A nyomába jutottak 2008-ban és 2009-ben is, de eddig sikerült elmenekülnie.

A terrorista hálózat jemeni akcióinak nagy részét ő szervezte - mondta egy magas beosztású jemeni forrás. Az al-Kaida emberei nyomában maradunk, s a kormány a rendelkezésére álló összes eszközt felhasználja, hogy kiirtsa a terrorizmust Jemen földjéről - tette hozzá.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pótmeghallgatásra utasították a holland biztosjelöltet

Pótmeghallgatásra utasították Neelie Kroes holland EU-biztosjelöltet. Tovább olvasom