Kisalföld logö

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -6°C | 1°C

Afganisztánban a biztonságiak lelőttek két koránégetés ellen tiltakozót

Afganisztánban a biztonsági erők vasárnap agyonlőttek két tüntetőt, akik egy koránégetés elleni megmozduláson vettek részt.
A Logar tartománybeli Baraki Barak körzetben tartott tiltakozást a biztonságiak megpróbálták feloszlatni, és ennek során hét tüntetőt sebesítettek meg. Mint Mohammad Rahim Amin, a körzet elöljárója elmondta, két ember a kórházban belehalt a sérüléseibe, ezzel háromra emelkedett a péntek óta tartó zavargások halálos áldozatainak száma. Jóllehet Terry Jones floridai lelkész elállt tervétől, hogy máglyára veti a koránt, kezdeményezése az amerikai Tennesseeben követésre talált, ahol a korán két példányát égették el.

Az afgán tiltakozások nyomán az ENSZ kabuli képviselője csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy halasztást szenvedhet a szeptember 18-ra tervezett afgán parlamenti választások lebonyolítása. A törékeny biztonság amúgy is gondot okoz, a tervezett 6835 választási központból több mint ezret nem nyitnak meg.

Vasárnap az ISAF, az Afganisztánban állomásozó nemzetközi erők szóvivője bejelentette, hogy szombaton az ország keleti részén fekvő Nangargharban megölték azt a tálib parancsnokot, aki rakéta merényleteket tervezett a választási helyiségek ellen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Görögország megkapja a következő részletet az IMF-hitelből

Görögország a jövő héten megkapja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) készenléti hitelkeretének második,… Tovább olvasom