Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Áder: megpróbáljuk Magyarországra csábítani a MassChallenge inkubátorházat

A magyar vezetés arra kívánja ösztönözni a MassChallenge inkubátorházat, hogy létesítsen leányvállalatot Magyarországon - jelentette ki helyi idő szerint pénteken Bostonban, az MTI-nek nyilatkozva Áder János köztársasági elnök.
"Legfőképpen tanulni, okulni szeretnénk, tapasztalatokat gyűjteni arról, hogy hogyan intézik Amerika egyik legsikeresebb régiójában például a kis- és középvállalkozások támogatását. Arról, hogy milyen ötletekkel álltak elő a válság után, hogyan segítettek ezeknek a cégeknek piacra kerülni, új munkahelyeket létrehozni, értéket teremteni" - mondta ki az elnök, miután a nap folyamán felkereste a MassChallenge inkubátorházát, a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) médialaboratóriumát és a LogMeIn informatikai céget.

Az elnök méltatta az Egyesült Államok egyik legsikeresebb inkubátorházát, az öt éve működő MassChallenge-et, amely a korábbi módszereket, szemléletet meghaladó módszerekkel dolgozik.

"Elbeszélgettünk arról, hogy hogyan lehetne a tapasztalataikat hasznosítani Magyarországon. A kollégákkal itt most egy kicsit tovább is mentünk. Megpróbáljuk ezt a céget Magyarországra csábítani, hogy legyen ott egy leányintézménye, legyen ott is egy vállalkozása és segítse a magyar kis- és középvállalkozásokat is abban, - reméljük, ez a próbálkozás sikeres lesz - hogy minél hamarabb elérjék a céljukat és minél hamarabb megvalósíthassák azokat a törekvéseiket, amelyekkel részben értékeket teremtenek, részben munkahelyeket teremtenek, részben pedig a piac sikeres szereplőivé válnak.

Az államfő hozzátette, hogy Bostonban és Boston környékén sok magyar találta meg számítását, és ezek a magyarok részben tiszteletet, megbecsülést szereztek Magyarországnak munkájuk révén. Orvosok, mérnökök, informatikai szakemberek, akik már nem '56 nemzedékét jelentik, hanem 1990 után érkeztek és egy fiatalabb generációt képviselnek - mondta Áder János.

"Az hiszem, hogy Magyarország nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy lemondjon ezekről az emberekről, lemondjon a tudásukról. Ha nem is tudja őket hazacsábítani, de azt gondolom, nem irreális célkitűzés legalább a kapcsolatot ápolni velük, legalább a tudásukat felhasználni a magyar tudományos életben, a közoktatásban, a felsőoktatásban. Úgy láttam, hogy azokkal, akikkel beszéltem, azok erre készen is állnak és szívesen segítenek Magyaroszágnak" - jelentette ki.

Magyarországra a legtöbb ország úgy tekint, mint a szabadság nemzetére, és mi is úgy tekintünk az amerikai népre, az Amerikai Egyesült Államokra, mint a szabadság nemzetére. Tehát a két országot, a két népet, a két nemzetet ez a fogalom, a 'szabadság nemzete' köti össze" - hangsúlyozta az MTI-nek Áder János.

Olvasóink írták

  • 1. 621 2013. október 26. 06:50
    „Kapásból két dolgot nem értek. Akkor most hanyatlik vagy nem ....? Mert ha nem, valakinek nincs igaza - tán hazudik is.... A másik meg, hogy ha ők nem 56 nemzedéke( már fiatalok, mások, stb) akkor nálunk van csak az, hogy aki húszéves is "régikomcsi" dinoszauruszleszármazott, akinek a szeme sem áll jól... nem hogy a szándékai.... vagy itt is hazudik valaki? de áhát "ő" még sohasem hazudott!!!!!?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szíriában megölték a szélsőséges an-Nuszra Front vezetőjét

A körülmények egyelőre nem ismertek, a hírt hivatalosan még nem erősítették meg. Tovább olvasom