Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

A vitorlázó állítja, látta a lángoló maláj gépet

A történteket nem jelentette a hatóságoknak, mert akkoriban veszett össze férjével, amit nehezen viselt, s azt hitte, csak látomásai vannak.
Látni vélte az eltűnt malajziai utasszállító gépet egy brit vitorlázónő, aki férjével az Indiai-óceánon Indiából Thaiföldre tartott - írta szerdán internetes oldalán a The Telegraph című londoni lap.

A cikk szerint a 41 éves Katherine Tee március 7-8-án éjjeli őrségben volt vitorlásán, amikor egy lángoló gépet látott. Nem jelentette a történteket, mert akkoriban veszett össze férjével, amit nehezen viselt, s azt hitte, csak látomásai vannak.

Az MH-370-es malajziai utasszállító repülőgép utáni sikertelen kutatások indították őt és férjét arra, hogy ellenőrizzék globális helymeghatározó rendszerük (GPS) adatait. A GPS-ből az derült ki, hogy vitorlásuk közel haladt a maláj gép tervezett útvonalához.

A nő a The Phuket Gazette című lapnak úgy nyilatkozott, hogy a GPS-bejegyzéseket visszatekintve azt tapasztalták, azok összhangban vannak a hatóságoknak az MH-370-es járatról kapott adataival.

"Valami olyasmit láttam, mintha egy lángoló repülőgép lett volna. Arra gondoltam, biztos megőrültem. Azért figyeltem fel rá, mert még sohasem láttam repülőgépet narancsszínű fényben, találgattam, mi lehet az. A gép hosszabb volt egy átlagos utasszállítóknál. Úgy tűnt, hogy fekete füst gomolyog mögötte" - mondta Katherine Tee.

Hozzátette, hogy a gép észlelésének pillanatában, jóval magasabban két másik repülőt látott az ellenkező irányba haladni. Akkor úgy gondolta, hogy ha valóban egy repülőgép lángolt, azok a majd jelentik az esetet.

Mikrofonok rögzíthették a maláj gép vízbe csapódását



Egy egész apró lehetősége van annak, hogy víz alatti mikrofonok rögzítették a közel három hónapja az Indiai-óceán felett eltűnt maláj utasszállító vízbe csapódásának hangját.

Erről a nyugat-ausztráliai Curtin Egyetem kutatói számoltak be az ENSZ által a nukleáris tesztrobbantások megfigyelésére, illetve ausztrál kutatók által az óceánban elhelyezett víz alatti mikrofonok adatainak megvizsgálása után.

Dr. Alec Duncan, a Curtin Egyetem óceanográfiai intézetének vezető kutatója szerint a hang ideje összecseng a gép lezuhanásának idejére vonatkozó információkkal.

A kutatók szerint 10 százalék esélye van annak, hogy egy, a vizsgálat során talált hang a gép vízbe csapódása lehetett. Jelezték ugyanakkor, hogy a hangot akár egy természetes esemény, például egy tenger alatti földrengés is kelthette - írja a Guardian.

A malajziai légitársaság Kuala Lumpurból Pekingbe tartó, MH370-es járatának március 8-án veszett nyoma 239 emberrel a fedélzetén. A gép roncsait és fekete dobozát azóta sem találják.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bezárt a donyecki repülőtér

A légügyi hatóság szerint a fegyveres konfliktus miatt nem lehet szavatolni a járatok biztonságát. Tovább olvasom