Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

A világ menekültjeinek több mint fele gyerek

Folyamatosan nő a gyerekmenekültek száma a világon. A gyermekek már több mint a felét teszik ki a hazájukból az erőszak, üldöztetés és hátrányos megkülönböztetés elől menekülőknek - közölte az ENSZ genfi székhelyén Volker Türk, a világszervezet menekültügyi főbiztosának egyik helyettese.
Türk erről az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának végrehajtó bizottsága előtt tartott, a menekültek védelméről és kiszolgáltatottságáról szóló beszámolójában beszélt, amelyben a menedékkérők, a hazájukban belső menekültekké vált és hontalan emberek globális helyzetét részletezte.

A jelentés szerint a valamilyen konfliktus által segítségnyújtásra szoruló emberek száma nélkül jelenleg 22,5 millió menekült van a világon.

A gyerekmenekültek növekvő számát illetően azért is drámai a helyzet, mert egyre több köztük az olyan, aki kísérő nélkül, teljesen egyedül kénytelen menekülni. 

A tavalyi évben például több mint 60 ezer, a családjától különlévő gyereket vettek őrizetbe a hatóságok az Egyesült Államok és Mexikó közti határ közelében, a szíriai válság elől elmenekült gyerekek száma csaknem 2,5 millió, míg Dél-Szudánból több mint egymillió gyerek menekült el az ottani konfliktus következtében.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tanóra közben vágta fel az ereit egy kilencedikes diák

Tanóra közben vágta fel az ereit egy kilencedikes diák
A fiú életét sikerült megmenteni, jelenleg pszichiátrián kezelik. Tovább olvasom