Kisalföld logö

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -7°C | 2°C Még több cikk.

A szlovák államfő szerint reagálni kell a magyar politikusok nyilatkozataira

Ivan Gasparovic szlovák államfő úgy véli, hogy a pozsonyi politikusoknak reagálniuk kellene a magyar politikusok nyilatkozataira - jelentette a közszolgálati TASR hírügynökség.

A TASR szerint Gasparovic újságírók előtt nyilatkozott, de a jelentésből nem derül ki, hogy ezt mikor és hol tette. Gasparovic azt mondta, hogy külpolitikai téren Szlovákiának nem szabadna a homokba dugnia fejét, s úgy tenni, hogy nem lát, nem hall semmit. Az elnök ugyanakkor jelezte: nem venné szívesen az agresszív reakciókat, amelyek kárt okozhatnának a kétoldalú kapcsolatokban.

A szlovák köztársasági elnök Kövér Lászlónak, a magyar Országgyűlés elnökének hétfői lapinterjújára reagált. Kövér László a Hospodárské Noviny című prágai és pozsonyi lapban hétfőn megjelent interjújában azt állította, hogy a magyar nemzet nem mondhat le egyetlen részéről sem, s a szlovákiai magyarok szellemi és kulturális értelemben a magyar nemzethez tartoznak. Kijelentette, hogy a bős-nagymarosi vízmű egyoldalú felépítése által Pozsony megváltoztatta a magyar-szlovák határt, s ezt a helyzetet Magyarország a nemzetközi jog segítségével próbálta orvosolni, holott akár katonai erőt is alkalmazhatott volna. Gasparovic ismételten azt mondta, hogy az ilyen szavakra reagálni kell. "Meglehet, hogy néha határozottabban.

Tanúsága ennek Románia politikája, amely az utóbbi időben mintha felébredt volna aléltságából, mert rájött, hogy nem minden van úgy, ahogy gondolták, hogyan viselkedhet országukban a nemzeti kisebbség" - jelentette ki Gasparovic. A szlovák elnök szerint intenzívebbé kellene tenni a szlovák-magyar vegyes bizottságok találkozásait, keresni kell a megértést, tárgyalni kell. "Bár megértem, hogy a tárgyalásokhoz két félre van szükség" - jegyezte meg.

Gasparovic elvárná, hogy Kövér nyilatkozataival kapcsolatban a szlovákiai magyar pártok is véleményt mondjanak. "Nem szabad agresszívnek lenni, de figyelmetlennek sem. Gyakran mondják, hogy félünk, senki sem fél. De nem lehetünk abban a pozícióban, hogy valamit nem akarunk hallani, mert az az erő, amely azután felébredhet, már olyan lesz, hogy lehetetlen lesz megakadályozni azokat a problémákat, amelyek ebből keletkeznek" - fejtette ki Gasparovic.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új-Zéland 125 éve eltűnt természeti csodáját fedezték fel újra

Ismét felfedezték az úgynevezett fehér teraszokat, Új-Zéland 125 éve betemetett természeti… Tovább olvasom