Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

A szerb párt marad a horvát parlamentben

A horvát miniszterelnök-helyettes szerb pártja marad a horvát parlamentben - jelentette be a pártelnök szerdán. A Független Szerb Demokrata Párt korábban azzal fenyegetőzött, hogy kilép a kormánykoalícióból, mert Horvátország március 19-én elismerte Koszovó egy hónappal korábban, egyoldalúan kikiáltott függetlenségét.
A szerb pártot képviselő horvát miniszterelnök-helyettes, Slobodan Uzelac még aznap benyújtotta lemondását, amikor Zágráb elismerte Koszovót. A kormányfő, Ivo Sanader azonban nem fogadta el helyettese döntését.

A Független Szerb Demokrata Párt azért marad a kormánykoalícióban, hogy a szerbek érdekeit védje - indokolta a csoportosulás döntését Vojislav Stanimirovic pártelnök. Ha kilépnének, az nem segítene Koszovó vagy Szerbia népén - tette hozzá a politikus.

A politikai tömörülésnek egyébként mindössze három képviselője van a 153 tagú zágrábi parlamentben, úgyhogy esetleges kiválásuk nem fenyegette összeomlással a koalíciót. Horvátország - amelynek 4,4 millió lakosának 4,5 százalékát teszi ki a szerb kisebbség - Magyarországgal és Bulgáriával együtt március 19-én ismerte el a független Koszovót.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A svájciak elégedettek 3600 eurós fizetésükkel

A svájciak 49 százaléka elégedett azzal a fizetéssel, amit kap - derül ki egy szerdán nyilvánosságra… Tovább olvasom