Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

A Sátáni Versek színházi premierje rendbontás nélkül zajlott

Megerősített biztonsági intézkedések mellett tartották meg Salman Rushdie legismertebb műve, a Sátáni Versek színházi világpremierjét Németországban - közölte az AFP hétfőn. A hatóságok attól tartottak, hogy az iszlám-ellenesnek tekintett könyv adaptációja újabb feszültségforrás lehet az európaiak és a muszlimok között.
Salman Rushdie "Sátáni Versek" című könyve miatt Irán vallási vezetője, Khomeini ajatollah fatvát, azaz a halálos ítéletet mondott ki a Nagy-Britanniában élő íróra még 1989-ben. A fatva a mai napig érvényben van, emiatt Rushdie-nak bujkálnia kell. A németországi Potsdam színháza nemrég úgy döntött, hogy színpadra viszi a vitatott művet. A tervezett bemutató ellen több muszlim szervezet is tiltakozott, mondván: az csak kiélezi a feszültséget a muszlimok és a keresztények között. A társulat azonban úgy döntött, hogy nem áll el szándékától. A vasárnapi bemutatóra így a hatóságok is készültek: a nézőtéren és a színház környékén érezhető volt a rendőri jelenlét. A három és fél órás előadás alatt azonban semmilyen rendbontás nem történt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Holland katonák sérültek meg Afganisztánban

Öt holland katona megsebesült, egyikük súlyosan, amikor járműveik aknákra futottak Afganisztánban -… Tovább olvasom