Kisalföld logö

2018. 06. 23. szombat - Zoltán 12°C | 20°C Még több cikk.

A román miniszterelnök doktori címének visszavonását követelik egyetemi tanárok

Victor Ponta miniszterelnök kétségtelenül plagizált állítja több romániai egyetemi oktató.
Victor Ponta miniszterelnök kétségtelenül plagizált, az ügyével foglalkozó testületek munkájába pedig durván beavatkozott a politika - állítja több romániai egyetemi oktató, a miniszterelnökhöz és Ecaterina Andronescu oktatási miniszterhez intézett nyílt levelében, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.

Az aláírók - többségükben a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatói - egyetértenek a Bukaresti Tudományegyetem etikai bizottsága és az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) szakmai álláspontjával, miszerint Victor Ponta 2003-ban megvédett doktori disszertációja kétségtelenül plágium.

A nyílt levél szerzői tiltakoznak az ellen, hogy - állításuk szerint - az oktatási minisztérium nyomást gyakorolt az említett testületekben dolgozó oktatókra. Konkrét példaként azt említik, hogy Liviu Pop ideiglenes oktatási miniszter rendelettel átszervezte a CNATDCU-t és személyesen elment a testület ülésére, hogy megakadályozza annak döntéshozatalát a Ponta-ügyben.

Az aláírók hiteltelennek tartják az oktatási tárca kötelékében működő Országos Etikai Tanács (CNE) azon határozatát, amely felmentette a miniszterelnököt a plágiumvád alól, mivel annak tagjai alárendeltségük miatt nem hozhattak elfogulatlan, szakmai döntést.

A levél aláírói ugyanakkor támogatásukról biztosítják a Bukaresti Tudományegyetemet, amennyiben az Victor Ponta doktori címének visszavonását fogja kezdeményezni.

A levelet az államfő leváltásáról rendezett vasárnapi népszavazás után hozták nyilvánosságra az aláírók. A bevezetőben írt indoklás szerint azért várták meg a referendum végét, hogy a levelet senki se tekinthesse a politikai kampány részének.

A nyílt levelet eddig 44 romániai, illetve külföldön dolgozó román egyetemi oktató és tudományos kutató írta alá.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felülvizsgálati látogatásra érkezik Romániába az IMF küldöttsége

Soron következő hatodik felülvizsgálati látogatását kezdi el kedden a Nemzetközi Valutaalap (IMF),… Tovább olvasom