Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

A román belügyminiszter eltávolíttatná az autonómiás plakátokat

Mircea Dusa román belügyminiszter úgy véli, hogy a választási irodáknak el kellene távolíttatniuk azokat a propagandaanyagokat, amelyek Székelyföld területi autonómiájára utalnak.
Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint az újabb Hargita megyei képviselői mandátumra pályázó Mircea Dusa egy gyergyótölgyesi kampánygyűlésen elmondta: az emberek azt várják el a képviselő- és szenátorjelöltektől, hogy a munkahelyekről, a fizetésekről beszéljenek, nem pedig az autonómiáról.

A belügyminiszter megjegyezte, mind a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), mind az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) választási plakátjai sértőek a térség románsága számára. "Mindkét párt jelöltjeinek meg kell érteniük, hogy román parlamenti mandátumra pályáznak, nem pedig az úgynevezett Székelyföld parlamentjébe" - jelentette ki a belügyminiszter.

Mircea Dusa hozzátette, hogy a magyar képviselők is arra az alkotmányra esküsznek fel, amelynek első cikkelye kimondja: Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam. "Be kell tartaniuk az esküjüket" - nyomatékosította Mircea Dusa. Azt is megemlítette, hogy már csak pár nap van hátra december elsejéig, Románia nemzeti ünnepéig, és "meglehet, a Hargita és Kovászna megyei románok azt a kérdést teszik fel maguknak, szükséges-e tiltakozó megmozdulásokat szervezniük az autonomista megnyilvánulások ellen".

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere egy csütörtöki sajtótájékoztatón éppen az autonómiatörekvések vélt alkotmányellenességének vádjára adott választ. A polgármester kijelentette, az autonómia emlegetése éppen annyira lépi túl az alkotmány kereteit, mint amikor Crin Antonescu, a szenátus liberális elnöke a monarchia visszaállításáról, Traian Basescu államfő az egykamarás parlamentről, Victor Ponta miniszterelnök pedig a regionalizálásról beszél. Antal Árpád hozzátette, ezek a fogalmak ugyanúgy nem szerepelnek az alkotmányban, mint az autonómia, vagy a föderalizmus fogalma, mégsem vádolják alkotmányellenességgel az ezeket emlegető politikusokat.

Olvasóink írták

  • 4. Ambar 2012. november 25. 21:02
    „Jó nagy hülyeség hogy megszállták a Románok Erdélyt!Sajnos odaítélték nekik!Zsidóknak ehhez semmi közük!Autonómia helyes cél aminek a feltételei jelenleg nincsenek meg.Kiabálni ,ott élő embereket összeugrasztani ez Tőkés célja.Remélem ezúttal is meglesz az 1%-os sikerük a fidesz támogatásával.Erdélyi magyarokat az RMDSZ képviseli hitelesen.Ők a gyűlöletkeltés helyett a reális helyzethez igazodva kampányolnak.Nem a fideszt szolgálják hanem az ott élő magyarokat.Tudják jól az ott élők és rájuk fognak szavazni!Sok sikert kívánok nekik!!!”
  • 3. pancser 2012. november 25. 20:29
    „Hogyan kerülnek a képbe a zsidók?
    Az őslakosok, akik a magyarok bejövetele előtt ott éltek a románok ősei voltak minden bizonnyal. Erdély mindig külön státuszt élvezet, de több mint 400 évig nem tartozott Magyarországhoz. Románokból is több volt mint székely az elcsatolás előtt, bármilyen fájdalmas, az igazság ez. Miért adta volna Isten a magyaroknak Erdélyt? Istennél nincsenek előnyök nekik a románok ugyanolyan kedvesek vagy nem kedvesek mint a magyarok.”
  • 2. háté 2012. november 25. 17:18
    „Bocskorosok, - zsidóknak köszönhetik, hogy most Székelyföldet ideiglenesen bitorolják!”
  • 1. széchenyi12 2012. november 25. 16:57
    „Erdély sosem volt és sosem lesz Románia, csak megszállták e nemes területet. A Kárpát medencét az Isten a Magyarok népének szánta, és hiába bitorolják erdélyt a vízfejű oláhkok, nem tudnak mit kezdeni vele, de ez nem az ő hibájuk, erdélyt működtetni csak az őslakos nép tudja!!! Reméljük a nem túl távoli jövőben vissza takarodnak havas alföldre, oda ahonnan jöttek!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megkezdődtek a regionális választások Katalóniában

A választások eredményeképpen elképzelhető, hogy a spanyol régióban néhány éven belül népszavazást írnak ki annak függetlenné válásáról. Tovább olvasom