Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

A rendőrfőnök nyerte a parlamenti választást Liechtensteinben

Az eddigi rendőrfőnök, Andrian Hasler vezeti majd az új kormányt Liechtensteinben.
Az eddigi rendőrfőnök, Andrian Hasler vezeti majd az új kormányt Liechtensteinben. A törpe hercegségben tartott vasárnapi parlamenti választásokon a Haladó Polgári Párt (FBP) végzett az élen.

Az FBP a hivatalos végeredmény szerint a szavazatok 40 százalékát szerezte meg, amivel 10 mandátumhoz jutott a 25 tagú parlamentben (Landtag). Ez az eddiginél egy képviselői hellyel kevesebb, de a párt még mindig jobb eredményt ért el, mint a kormányfőt mostanáig adó Hazafias Unió (VU), amely 33,5 százalékkal 8 mandátumot szerzett.

Jóllehet mindkét, a hercegi házat támogató polgári pártra kevesebben voksoltak, ezután is - mint évtizedek óta - ők formálhatják a koalíciós kormányt.

Váratlanul jól szerepeltek a függetlenek (DU), az első ízben indult párt négy mandátummal a hercegség harmadik legerősebb politikai tömörülése lett, megelőzve a három képviselői helyet szerzett zöld-alternatív Szabad Listát (FL).

Az eddigi, a Hazafias Unió által delegált Klaus Tschütscher még jóval a választások előtt világossá tette, hogy nem kívánja újrajelöltetni magát. Megfigyelők szerint feltehetően érezte, hogy pártját büntetik majd a választók az eddigi politika miatt.

Tschütschernek sikerült megszabadítani a kis hercegséget az "adócsalók fekete pénzének paradicsoma" kétes hírnevétől és egy modern pénzügyi központtá alakítania. Stratégiájának köszönhetően az ott bejelentett, de valójában nem ott működő cégek végleg elköltöztek, ami persze jelentős vagyonok kivonásával is együtt járt. Az európai pénzügyi válsággal megtetézve hiány támadt a költségvetésben, ezért a választási kampányban nagy szerepet kaptak a takarékossági intézkedések.

A választásra jogosultak négyötöde járult az urnákhoz.


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A balettigazgató tudja, hogy ki öntötte le savval

A moszkvai Nagyszínház balett-társulatának művészeti igazgatója pontosan tudja, hogy ki követte el ellene a savval a merényletet. Tovább olvasom