Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

A német fiatalok kevésbé aktívak a szexben

Később kezdik a szexuális életet, és kevésbé aktívak a német fiatalok egy átfogó kutatás szerint, mint öt évvel korábban. A Jugendsexualität 2010 (Fiatalok szexualitása 2010) címet viselő felmérés eredményeiből kiderült, a fiatalok nemcsak, hogy visszafogottabbak, óvatosabbak is: jóval nagyobb gondot fordítanak a védekezésre.
A szexuális életet élő tinédzserek közül sokan fogamzásgátló tablettát és óvszert is használnak, hogy elkerüljék a betegségeket - mutatott rá a jelentés ismertetésekor az egészségügyi felvilágosításért felelős szövetségi központ igazgatónője.

A 2009-ben készült kutatás során 3500 fiatalt, közöttük közel ezer bevándorlói háttérrel rendelkezőt kérdeztek meg. Az eltérő származás miatt részben nagy eltérések mutatkoztak. Mind a német-, mind a bevándorló családokból származó tinédzserek később kezdik a szexuális életet. Míg 2005-ben még a 14 évesek tíz százalékának voltak már tapasztalatai a szexuális aktusról, addig ez néhány év alatt négy százalékra csökkent.

A lányoknál 12 százalékról hét százalékra esett ez az arány. A 17 éves lányok közül 2005-ben még 77 százalék mondta, hogy nemi életet él, ez az aktuális felmérésben 66 százalékra apadt. A fiúknál nem történt számottevő változás, a 2005-ös jelentésben szereplő 66 százalékról mostanra 65 százalékra csökkent ez a hányad.

A bevándorló családokból származó tinédzserek a tanulmány szerint korábban kezdik a szexuális életet, és aktívabbak német társaiknál. Ugyanakkor az ő körükben is visszaesés mutatkozott. Míg 2005-ben még a 14 évesek 29 százaléka volt már túl az első aktuson, addig ez mostanra tíz százalékra apadt. A 17 évesek körében 79-ről 72 százalékra csökkent ez az arány. A 17 éves lányok közül a megkérdezettek 53 százaléka esett már át szexuális együttléten. Ez a szám 2005-ben még 55 százalék volt.

A visszafogottabb szexuális élet okaként a fiatalok a megfelelő társ hiányát és saját félénkségüket jelölték meg. "Nagy bennük a bizalom iránti vágy" - mondta az igazgató. A szexuális erőszakkal kapcsolatos kérdések kimutatták: a bevándorlói háttérrel rendelkező lányok 19 százaléka, a német származásúak 13 százaléka tapasztalt meg erőszakos jellegű közeledést.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öngyilkos merénylet az észak-afganisztáni Kunduzban

- Hét embert, köztük négy afgán rendőrt rántott a halálba egy öngyilkos merénylő szombaton az… Tovább olvasom