Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

A menekültkvóták ellen foglalt állást a szlovák és a brit kormányfő

Több aktuális témáról, köztük a migrációról, Görögország jövőjéről és az ukrajnai helyzetről is tanácskozott pénteken Pozsonyban Robert Fico szlovák kormányfő David Cameron brit miniszterelnökkel, s a találkozó utáni sajtótájékoztatójukon közösen álltak ki a menekült kvóták érvényesítésével szemben és az Európai Unióban (EU) megvalósítandó reformok mellett.
Robert Fico a kétoldalú tanácskozás után annak témáit ismertetve elmondta: David Cameronnal közös álláspontot képviselnek abban, hogy az észak-afrikai migráció kezelésére nem megfelelő megoldás a menekültek újraelosztására szolgáló kvótarendszer, ebben a kérdésben ugyanis véleménye szerint csak az önkéntesség és az egyes tagországok által egyénileg felkínált megoldási lehetőségek mentén lehet megoldást elérni. Hozzátette: megegyeztek abban is, hogy a menekültek beáramlását elsődlegesen a probléma keletkezésének helyszínén, jelen esetben Észak-Afrikában kell kezelni.

A szlovák kormányfő beszámolt arról is, hogy a brit kormányfővel folytatott tanácskozáson terítékre kerültek az EU-n belül megvalósítandó reformok és a nemzeti parlamentek szerepének erősítésének kérdése is. Az előbbivel kapcsolatban Robert Fico azt mondta: országa általánosságban üdvözli az unió megreformálását célzó párbeszédet, míg az utóbbival kapcsolatban annak a nézetének adott hangot, hogy Szlovákia kis országként a "mélyebb" uniós integráció haszonélvezője, ugyanakkor megérti és legitimnek tartja a tagországok nemzeti parlamentjei szerepének megerősítését célzó igyekezeteket.

David Cameron a sajtótájékoztatón megköszönte Szlovákia a reformokat támogató álláspontját.

Görögország helyzetével és az euró zónán belüli jövőjével kapcsolatban Robert Fico arról tájékoztatta David Cameront: Szlovákia azt akarja, hogy Görögország az euró zóna tagja maradjon, de nem ragaszkodik ehhez minden áron, s technikailag felkészült az ellenkező lehetőségre is.

Fico az Ukrajnának való segítségnyújtással kapcsolatban azt mondta: Szlovákia a gázszállítás, valamint a humanitárius segítség és tapasztalatátadás terén segíti Ukrajnát. A helyzet rendezésével kapcsolatban hozzátette: a párbeszéd folytatásában látják a megoldás lehetőségét.

David Cameron brit miniszterelnök a szlovák kormányfővel való találkozója után részt vesz a Pozsonyban pénteken délután kezdődő Globsec kül- és biztonságpolitikai konferencián.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Németország elhalasztotta az úthasználati díj bevezetését

Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárás megindítását helyezte kilátásba, mert szerinte a rendelkezés diszkriminálja a külföldieket. Tovább olvasom