Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

A legnagyobb náci szörnyetegnek nevezi magát a norvég tömeggyilkos

A második világháború óta legnagyobb náci szörnyetegnek fognak címkézni - olvasható az angolos Andrew Berwick álnéven írt, Európai függetlenségi nyilatkozat.
05:27 - Egyenruhában akar megjelenni a bíróság előtt a norvég tömeggyilkos

Egyenruhában akar megjelenni a bíróság előtt hétfőn, első meghallgatásán a csaknem száz halálos áldozatot követelő norvégiai kettős merénylet feltételezett elkövetője - közölte a gyanúsított ügyvédje.

Geir Lippestad elmondta az NRK norvég tv-csatornának, védence emellett azt is szeretné, ha a tárgyalás - amelyen az előzetes letartóztatásról dönt a bíróság - nyilvános lenne, mert akkor elmagyarázhatná a közvéleménynek, miért követte el tettét. Az ügyvéd azt mondta, nem tudja, védence milyen egyenruhára gondolt.

A gyanúsítottnak, Anders Behring Breiviknek hétfőn 13 órakor kell megjelennie a bíróság előtt.

Ezt megelőzően, délben néma csenddel adóznak Norvégiában és a szomszédos Svédországban az áldozatok emlékének.

17:20 - Részletek Breivik 1500 oldalas kiáltványából

Éveken át írt, 1500 oldalas kiáltványt tett fel az internetre - csupán néhány órával a csaknem száz halottat követelő kettős merénylet előtt - az a norvég férfi, akit a mészárlással gyanúsítanak. Anders Behring Breivik, a "marxistavadász" 2002-ben indította el keresztes hadjáratát az iszlám, a szocializmus és a médiák ellen.

Az igen hosszú szövegben, amelyben keveredik naplójegyzet, terrorista kézikönyv, történelmi hivatkozás és politikai propaganda, a 32 éves norvég az "igazságosztó lovagok kommendátorának" tekinti magát, és jelzi, hogy felméri gyilkos terveinek hatását. "A második világháború óta legnagyobb (náci) szörnyetegnek fognak címkézni" - olvasható az angolos Andrew Berwick álnéven írt, Európai függetlenségi nyilatkozat - 2083 című szövegben, amely a következő szavakkal zárul: "Azt hiszem, ez lesz az utolsó bekezdés. Most július 22-e, péntek van, 12 óra 51 perc." Alatta egy fotón a "Marxistavadász" feliratú fegyverrel látható. A manifesztumban visszatekinthetünk útjának 2002-es londoni kezdetére, amikor nyolc (meg nem nevezett) társával együtt megalapította az "Európai Katonai Rend és Büntető Törvényszék - a Templomos Lovagok" nevű szervezetet, amelynek célja "megelőző háború Európa kulturálisan marxista/multikulturális rezsimjei ellen", hogy "visszaszorítsuk, legyőzzük vagy meggyengítsük a most folyó iszlám megszállást/gyarmatosítást, stratégiai előnyre tegyünk szert egy elkerülhetetlen háborúban, mielőtt még a fenyegetés testet ölt". "A párbeszéd ideje lejárt - folytatja Breivik. - Adtunk egy esélyt a békének. Most ütött a fegyveres ellenállás órája."

A szöveg, amelynek első oldalát a templomosok keresztje díszíti, tele van utalásokkal a muzulmánok elleni harc keresztény hadvezéreire. A most végrehajtott terv konkrét előkészületei azonban csak 2009 őszén kezdődtek az írás szerint. "Új szakasz kezdődött" - írja ebben az időszakban, tudatva, hogy alapított egy bányavállalatot és egy kis gazdaságot robbanóanyag-vásárlásainak fedezésére. "Most kell vennem legálisan egy félautomata puskát és egy Glock (pisztolyt)" - olvasható egy 2010. szeptemberi bejegyzésben. A norvég média szerint e két fegyverre meg is kapta az engedélyt. 2011 májusától naplót vezet az előkészületekről, a vásárlásokról (főleg robbanószerek beszerzéséről), az utazásokról.

A robbanóeszköz gyártásához szükséges anyagok listájának elején így ironizál: "Mindezt könnyű lenne beszerezni, kivéve, ha Abdalláh Rasíd Mohammednek hívnának." Készít egy listát a célba veendő európai országokról is, alapvetően a muzulmán lakosság aránya alapján, az élén Franciaország áll. "Az egyik elsődleges célpont a (kormányzó norvég) szocialista-szociáldemokrata párt éves tanácskozása" - írja, de említ újságíró-találkozókat és kulturális fesztiválokat, továbbá atomerőműveket és hivatali épületeket is. Végül a balközép kormány székháza és a Norvég Munkáspárt nyári tábora mellett döntött. Egyetlen korlátot szabott magának: "az európai multikulturalista elit elleni harc" mérlege nem haladhatja meg a "45 ezer halottat és az egymillió sebesültet" az "arányosság elve" értelmében.


15:10 - Nőtt az áldozatok száma

Norvégiában 93-ra emelkedett a pénteki kettős merénylet halálos áldozatainak a száma - jelentette be vasárnap az NRK norvég közszolgálati televízió. A norvég rendőrség kommandós egysége őrizetbe vett, majd rövid idő múlva szabadon engedett hat személyt Oslóban a merényletekkel összefüggésben - közölte egy szóvivő. A főváros keleti részén végrehajtott műveletben elfogott és kihallgatásra bevitt személyeket elengedték. Nincs közük az ügyhöz. Robbanóanyagot nem találtak - mondta Anders Frydenberg.

A merénylő édesapja sokkot kapott, amikor az interneten olvasta, hogy mit követett el a fia - írta a Verdens Gang című norvég lap. Az illető nyugdíjas, és "valahol Franciaországban" beszéltek vele, ahol él. Közölte, hogy fiával 1995 óta nincs kapcsolatban. Az interneten olvasta a hírt, és látta meg a fia fényképét. "Sokkot kaptam. Azóta sem tértem magamhoz" - mondta az apa a lapnak.


14:05 - Több embert őrizetbe vett a rendőrség

A norvég rendőrség kommandós egysége őrizetbe vett hat személyt Oslóban vasárnap a kettős merénylettel összefüggésben - értesült a Sky News televíziós állomás, míg az NRK norvég televízió arról számolt be, hogy a halálos áldozatok száma 93-ra emelkedett. A rendőrség korábban jelezte, hogy a főváros keleti részén műveletet hajtanak végre. "Rendőrségi akciót hajtunk végre egy kelet-oslói helyszínen. Ez kapcsolatban áll a merényletekkel" - mondta Anders Fridenberg, az oslói rendőrség egyik szóvivője.

11:04 - A gyilkos azt állítja egyedül ölt 

A kettős merénylet elkövetésével gyanúsított norvég férfi azt állítja, hogy egyedül cselekedett, de nem ismeri el büntetőjogi felelősségét - közölte Sveinung Sponheim, a norvég rendőrség parancsnoka.

Vasárnap tartott sajtóértekezletén a rendőrfőnök megerősítette: Anders Behring Breivik beismerte, hogy ő robbantott pénteken Oslóban, majd ő rendezett vérfürdőt Utoya szigetén, a kormányzó párt ifjúsági szervezetének táborában. Bár állítja, hogy egyedül követte el mindezt, a rendőrség még mindig vizsgálódik annak tisztázására, hogy egy vagy több lövöldöző végzett-e a fiatalokkal.
Geir Lippestad, a gyanúsított ügyvédje közölte, hogy védence a norvég társadalom ellen akart támadást intézni annak megváltoztatása céljából.


1:30 - A gyilkos gyűlölködő videót töltött fel a YouTube-ra

Az iszlám, a marxizmus és a kulturális sokszínűség elleni kirohanásokkal tarkított, gyűlölködő videót töltött fel az internetre az a norvég férfi, aki a gyanú szerint pokolgépet robbantott a norvég baloldali kormány székházánál, és egy szigeten agyonlőtt legalább 85 fiatalt egy baloldali szervezet nyári táborában - jelentette szombaton a norvég sajtó.

A 12 perces videó a merényletek napján, pénteken került fel a YouTube videomegosztó portálra, de azóta eltávolították. A Dagbladet norvég napilap szerint a videó valamiféle "összefoglalója" annak az 1500 oldalas írásnak, amelyet a legalább 92 halálos áldozatot követelő kettős merénylet feltételezett tettese, Anders Behring Breivik töltött fel Andrew Berwick álnéven az internetre. Breivikről, aki a sajtóban megjelent hírek szerint szélsőjobboldali körökkel kapcsolatban álló keresztény fundamentalista, három fotó is volt a videóban, az egyiken állítólag egy nagy tűzerejű lőfegyverrel pózolt.

0:50 - A gyanúsított szerint tette könyörtelen

Könyörtelennek, de szükségesnek nevezte tettét a védőügyvéd szombat esti tájékoztatása szerint az a fiatal norvég férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy előző nap egy norvég szigeten lelőtt legalább 85 tinédzsert, és pokolgépet robbantott Oslo központjában.

Az ügyvéd, Geir Lippestad azt mondta, valószínűleg hosszú tervezés előzte meg a bűncselekményt. A feltételezett elkövető, Anders Behring Breivik állítólag május elején hat tonna ammónium-nitrátot (műtrágyát) vett egy mezőgazdasági nagykereskedésben. A rendőrség szerint a norvég kormány székházánál működésbe hozott robbanószer ammónium-nitrátból és gázolaj keverékéből állt. Ugyanezt a keveréket használták az 1995-ös egyesült államokbeli Oklahoma Cityben elkövetett robbantásos merényletben, amelynek 168 halálos áldozata volt.

Az NTB norvég hírügynökség szombat esti jelentése szerint az elkövető néhány órával a péntek délutáni kettős merénylet előtt Andrew Berwick álnéven közzétett egy 1500 oldalas írást, amelyben többek között arról értekezik, hogyan szabadulhatna meg Európa a bevándorlóktól. Közben a norvég rendőrség szombat éjjel is folytatta a kutatást Utoya szigetén a táborban, a baloldali Norvég Munkáspárt ifjúsági tagozatának nyári egyetemén történt mészárlás esetleges további áldozatai után; a keresés során egy mini tengeralattjárót is bevetnek.

Beszámolók szerint a rendőrségnek 50 percébe telt, mire odaért a lövöldözés helyszínére; autóval mentek, mert a helikopter nem volt készenlétben, így húsz percbe telt, mire odaértek a tópartra, és további 20 percbe került, mire találtak csónakot, hogy elérjék a parttól néhány száz méterre lévő szigetet. A gyilkos nem tanúsított ellenállást, megadta magát a rendőrségnek.

Szombat:

21:13 - A holland szélsőjobb vezére is elítélte a merényletet

A holland szélsőjobb vezéralakja, Geert Wilders is elítélte a norvégiai kettős merényletet. A Mark Rutte liberális kormányát támogató Szabadságpárt (PVV) elnöke a következőt írta a Twitter-mikroblog portálon közzétett üzenetében:

"Szörnyűséges merénylet Oslóban, valamennyien egy erőszakos és beteg szellem ártatlan áldozatai. A PVV részvétét tolmácsolja az áldozatok hozzátartozóinak és a norvég népnek".

A Spitsneuws hírportálon Wilders elhatárolódott a gyanúsítottól:

"Ez egy erőszakos és beteg pszichopata. A PVV irtózik mindentől, amit képvisel, és amit tett." A gyanúsított, egy 32 éves norvég férfi, a jobboldali populista Haladó Pártnak volt a tagja. Anders Behring Breivik 1999-ben lépett be a pártba, ahonnan 2006-ban kizárták.


21:05 - A pápa imádkozik az áldozatokért

XVI. Benedek pápa szombaton közölte: imádkozik a norvégiai terrortámadások áldozataiért és sürgette norvégokat, hogy utasítsák el a gyűlöletet. A Vatikán tette közzé a részvétnyilvánító üzenet szövegét, amelyet az egyházfő küldött V. Harald norvég királynak.

Ebben a pápa közölte: "mélységesen szomorú" az "értelmetlen erőszak" okozta emberveszteség miatt. Korábban Paul Tscherrig érsek, a pápa norvégiai megbízottja közölte, hogy a római katolikusok a vasárnapi misén a pénteki oslói robbanás és az azt követő Utoya szigeti mészárlás halálos áldozataiért imádkoznak. Elítélte a kettős merényletet az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnöke, Mevlüt Cavosoglu is. "A közgyűlésünk által képviselt 800 millió európai nevében őszinte részvétemet tolmácsolom az áldozatoknak és a norvég hatóságoknak" - közölte a török származású elnök.


19:05 - Beismerte tettét az elkövető

Beismerte a norvégiai kettős merénylet rendőrkézen lévő gyanúsítottja, hogy ő lövöldözött a Oslótól körülbelül 40 kilométerre lévő kis szigeten, Utoyán - közölte szombaton Sveinung Sponheim norvég országos rendőrfőnök. A rendőrség vizsgálja, hogy a gyanúsított egyedül vagy társakkal követte-e el az oslói kormánynegyedben a robbantást és a szigeti mészárlást. A merényletekben a legfrissebb, nem végleges adat szerint 92 ember vesztette életét. Utoya szigetén egy baloldali ifjúsági szervezet táborában követték el a mészárlást, itt a halottak száma eddig 85, négy-öt embert még keresnek. A kormánynegyedben heten vesztették életüket.


17:25 - A terrorizmus elleni összefogást hangsúlyozzák

Nemzetközi felháborodást váltottak ki a pénteki norvégiai merényletek, szombaton is számos állam- és kormányfő szorgalmazta a terrorizmus elleni összefogást. Az Egyesült Államok, az EU és a NATO vezetői után Oroszország elnöke is a lehető legkeményebb szavakkal ítélte el a szörnyű bűntetteket, amelyeket semmi sem indokolhat. Dmitrij Medvegyev Harald norvég királyhoz intézett üzenetében országa őszinte szolidaritásáról biztosította szomszédját. David Cameron brit kormányfő felháborodását fejezte ki.

"Ezek a támadások azokra a terrorista fenyegetésekre emlékeztetnek bennünket, amelyekkel mi is szembekerültünk" - mondta, felajánlva Nagy-Britannia, így a brit titkosszolgálat segítségét "a gyilkosok felkutatása és további ártatlan áldozatok elkerülése érdekében". II. Erzsébet brit uralkodó üzenetben biztosított a norvég királyt és népét együttérzéséről. Bronislaw Komorowski, az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Lengyelország államfője megdöbbenését fejezte ki, akárcsak Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és Julia Gillard ausztrál miniszterelnök.

Merénylet Norvégiában: késes férfit fogtak el a miniszterelnök közelében

Stephen Harper kanadai kormányfőt "elborzasztotta a barbár és értelmetlen cselekedet". "Lecsapott a terrorizmus. Valamennyien norvégok vagyunk" - írta Twitter-üzenetében Carl Bildt svéd külügyminiszter. A kettős merénylet felháborodást váltott ki Latin-Amerikában is: Brazília, Mexikó, Argentína, Chile, Kolumbia, Costa Rica és Guatemala vezetői elítélték a vérengzést. A Közel-Keleten Izrael és Jordánia fejezte ki részvétét az áldozatok hozzátartozóinak és ajánlotta fel segítségét Norvégiának. Ázsiában Kan Naoto japán kormányfő szombaton kijelentette: "az ilyen erőszakos cselekményeknek nem szabad megismétlődniük".

Hamid Karzai afgán elnök úgy vélte: a világ egyik legbékésebb országában elkövetett támadások arra utalnak, hogy a terrorizmus továbbra is hatalmas fenyegetést jelent a világ számára. Még Kína is, amelynek meggyűlt a baja Norvégiával, amikor Liu Hszia-pao kínai másképp gondolkodó kapta a tavalyi Nobel-békedíjat, csatlakozott a merényletet elítélőkhöz, igaz, Norvégia nevének említése nélkül. "Kína elítéli a terrorista merényleteket és részvétéről biztosítja az áldozatokat" - áll a pekingi külügyminisztérium szombati közleményében az AFP francia hírügynökség szerint


16:45 - Víz alatti kamerákkal kutatnak áldozatok után

Nyolvannégyről nyolcvanötre emelkedett a norvégiai Utoya szigetén elkövetett lövöldözés halálos áldozatainak a száma - közölte szombaton a rendőrség. A mentők csónakokkal és víz alatti kamerákkal kutatnak a vízben további áldozatok után, akik magukat vízbe vetve próbálhattak meg elmenekülni a lövöldöző elől. Trine Dyngeland, az oslói rendőrség szóvivője kérdésre válaszolva azt mondta, nem érkeztek jelentések egy esetleges második lövöldözőről, de semmilyen lehetőséget nem zárnak ki. Az Oslótól 40 kilométernyire északnyugatra fekvő Utoya szigeten pénteken egy rendőrnek öltözött férfi kezdett el válogatás nélkül lövöldözni a Munkáspárt ifjúsági tagozatának táborában lévő fiatalokra.


14:03 - Késsel felszerelt fiatalt fogtak el a kormányfő közelében

A norvég rendőrség őrizetbe vett szombaton egy fiatalembert, aki késsel a zsebében tartózkodott Jens Stoltenberg miniszterelnök közelében - közölte az NRK norvég közszolgálati televízió. Stoltenberg azokat a fiatalokat látogatta meg, akik túlélték a mészárlást az Oslótól alig 40 kilométerre északnyugatra fekvő kis szigeten, Utoyán. A Norvég Munkáspárt ifjúsági szervezetének (AUF) táborában mintegy 600 fiatal tartózkodott, közülük 84-et ölt meg pénteken az oslói merényletet is elkövető norvég férfi. A túlélők nem messze a tett helyszínétől, egy Oslótól északnyugatra fekvő szállodában tartózkodnak. Az őrizetbe vett fiatalember a szállodán kívül volt, s azt állította, hogy azért volt nála kés, mert nem érzi magát biztonságban. Időközben a szállodába érkezett a norvég királyi pár is.

Vérengzés Norvégiában: áldozatok után kutatanak az Utoya sziget partjainál


13:57 - Minden futballmeccset elhalasztanak a hétvégén Norvégiában

A Norvég Labdarúgó Szövetség (NFF) döntése szerint egyetlen élvonalbeli mérkőzést sem játszanak hétvégén az Oslóban és környékén pénteken elkövetett kettős merénylet miatt, amely legalább 91 emberéletet követelt.

"Tiszteletben tartva minden tragédiában érintett embert, a szövetség úgy döntött, hogy elhalasztja a hétvégére kiírt mérkőzéseket - áll az NFF szombati közleményében, hozzátéve, hogy az alsóbb osztályú mérkőzések sorsáról a helyi szervezetek, s klubok döntenek. A norvég rendőrség jelenleg azt gyanítja, hogy egy magányos elkövető hajtotta végre a két merényletet.

A férfi előbb péntek délután pokolgépet robbantott Oslóban, majd néhány órával később, péntek este a fővárostól északnyugatra fekvő Utoya szigeten, a Norvég Munkáspárt ifjúsági táborában válogatás nélkül tüzelt gépfegyverével, s 84 embert ölt meg. Az oslói bombatámadásnak hét halálos áldozata van. A rendőrség letartóztatta a gyanúsított férfit.

13:30 - A magyar kormány is részvétét nyilvánította

A magyar kormány részvétét nyilvánítja az elhunytak hozzátartozóinak, és vizsgálja, hogy milyen módon tud segítséget nyújtani a Norvégiában pénteken történt tragédia után - közölte Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozatát a Miniszterelnökség.

Magyarország kormánya mély megrendüléssel értesült az Oslo kormányzati negyedében történt robbantásos merényletről, valamint a norvég főváros közelében lévő Utoya szigetén lezajlott lövöldözésről, amelyek csaknem száz ember halálát okozták. A magyar kormány és a magyar nép együtt érez a sebesültekkel, és osztozik a norvég nép fájdalmában. Magyarország annak ideológiai hátterére való tekintet nélkül elítéli az erőszak minden formáját.

Több mint nyolcvan fiatal esett áldozatul egy lőfegyveres merénylőnek péntek kora este Norvégiában a fővárostól nyugatra egy nyári táborban; két órával korábban Oslo központjában hét ember halt meg a kormány székházánál elkövetett pokolgépes merényletben.

A rendőrség elfogott egy magas, szőke, kék szemű, 32 éves norvég férfit, bizonyos Anders Behring Breiviket, aki sajtóértesülés szerint szélsőjobboldali nézeteket vall. A rendőrség azt gyanítja, egyedül követte el a kettős merényletet. Vörös Tamás ideiglenes ügyvivő elmondta, hogy folyik az áldozatok azonosítása, és a követségnek nincs információja esetleges magyar érintettről.


12:10 - Iszlámgyűlölő, keresztény fundamentelista az elkövető

A Norvégiában pénteken végrehajtott kettős merénylet elkövetésével gyanúsított férfi jobboldali, "keresztény fundamentalista" és az "iszlám vallással szemben ellenséges" nézeteket vall - közölte a norvégiai rendőrség szombaton.

Sveinung Sponheim felügyelő szerint a gyanúsított internetes bejegyzéseiből arra lehet következtetni, hogy "bizonyos politikai nézetei a jobboldal és a muzulmánellenesség felé hajlanak, de korai lenne megmondani, hogy ez volt-e tettének egyik indítéka".

Egy névtelenül nyilatkozó rendőr kijelentette, hogy a jelek szerint nem nemzetközi terrorszervezetek állnak a háttérben, hanem egy magányos elkövető hajtotta végre mindkét merényletet. "Úgy tűnik, hogy nem iszlamista terrorizmusról van szó, hanem egy őrült művéről" - fogalmazott.

11:40 - Nemzeti tragédiának nevezte a norvég miniszterelnök a történteket

Nemzeti tragédiának nevezte a norvég miniszterelnök az Oslóban és környékén pénteken elkövetett kettős merényletet, amely legalább 91 emberéletet követelt.

Jens Stoltenberg szombaton tartott sajtóértekezletén korainak nevezte a találgatást arról, hogy milyen indítékok állnak a véres merényletek hátterében. Ugyanakkor rendkívül fontosnak nevezte, hogy Norvégia a történtek dacára is megőrizze értékeit, azaz a társadalom nyitottságát és az átláthatóságot. A rendőrség egyelőre azt gyanítja, hogy egy magányos tettes, a sajtó által Anders Behring Breivik néven emlegetett 32 éves norvég férfi követte el a merényleteket. Előbb Oslo kormányzati negyedében, a miniszterelnöki hivatal és egy sajtóközpont közelében robbantott fel egy pokolgépet, majd két órával később Utoyán, a fővárostól alig 40 kilométerre északnyugatra fekvő kis szigeten rendezett vérfürdőt a Norvég Munkáspárt ifjúsági szervezetének (AUF) táborában.

Oslóban hét, Utoyán legalább 84 ember vesztette életét. "A második világháború óta soha nem sújtotta országunkat ilyen súlyos bűncselekmény" - mondta a kormányfő a televízióban is közvetített sajtótájékoztatón. Emlékeztetett arra, hogy 1974 óta ő is rendszeresen részt vesz az AUF nyári egyetemén, és az idén éppen pénteken szólalt volna fel a mintegy hatszáz fiatal táborlakó előtt. "Ez egy rémálom" - fogalmazott Stoltenberg, utalva arra, hogy 14-19 éves fiatalok kényszerültek szembenézni a "félelemmel, a vérrel és a halállal". Hozzátette, hogy ebben az ifjúsági táborban "vidámsággal, elkötelezettséggel és biztonsággal találkozott eddig, most pedig "néhány óra leforgása alatt pokollá változott" ifjúságának "édenkertje". Norvégiában minimálisak a vezetőket övező biztonsági intézkedések. Stoltenberg kiemelte, hogy az ország "védjegye" a nyitott és biztonságos társadalom, ahol fenyegetés nélkül lehet politikai vitákat folytatni. "Ez az, amit most támadás ért, ami veszélybe került" - mutatott rá a miniszterelnök, hozzátéve, hogy nem szabad feladni Norvégia értékeit.

A sajtótájékoztatón jelen volt Knut Storberget belügyminiszter, aki hangsúlyozta, hogy jelenleg nincs ok az ország terrorfenyegetettségi szintjének emelésére. A rendőrség és a hadsereg ezzel együtt részlegesen megszigorítja a biztonsági intézkedéseket egyes épületek és intézmények körül. A kormányzati negyedet továbbra is lezárva tartják, de a belváros többi részében teljesen szabadon lehet közlekedni.


10:25 - Nincs információ magyar áldozatról

Vörös Tamás ideiglenes ügyvivő szombaton elmondta, hogy folyik az áldozatok azonosítása, s a követségnek nincs információja magyar érintettről. Hozzátette, hogy a nagykövetség ügyeleti telefonszámán mindössze egy magyar turistacsoport jelentkezett, még pénteken késő este.

Az Oslóban tartózkodó turisták azt jelezték, hogy jól vannak, nem esett bajuk. A nagykövetség ügyeleti telefonszáma (00-47-92-44-78-76) éjjel-nappal működik. A magyar diplomaták arra kérnek mindenkit, hogy ezen a telefonszámon jelentkezzenek, ha bajba kerültek, vagy ha nem tudják felvenni a kapcsolatot Norvégiában tartózkodó magyar családtagjaikkal, rokonaikkal, barátaikkal és ismerőseikkel.

A magyar nagykövetség épülete mintegy két kilométerre fekszik az oslói robbantás helyszínétől. A diplomaták hallották a detonációt, de ők is csak a hírekből értesültek arról, hogy merénylet történt a kormányzati negyedben. A követség épületében nem esett kár, a nagykövetség rendben működik, megkülönböztetett figyelemmel követik az eseményeket. A magyar Külügyminisztérium a nap folyamán közleményben ad tájékoztatást.

Az Oslo belvárosában fekvő kormányzati negyedet a hatóságok kiürítették és hermetikusan lezárták, folyik a kutatás az esetleges további áldozatok, valamint robbanószerkezetek után. Pénteken délután a miniszterelnöki hivatal és egy sajtóközpont közelében robbant fel egy pokolgép, aminek következtében legalább hét ember halt meg. Több épület erősen megrongálódott, a károk mértékét még nem becsülték fel.

A miniszterelnökségnek helyet adó 17 emeletes épület ablakai közül sok betört. Két órával később az Oslótól alig 40 kilométerre északnyugatra fekvő kis szigeten, Utoyán, ahol az AUF szociáldemokrata ifjúsági szervezet tartott nyári egyetemet, egy rendőrnek álcázott férfi rendezett vérfürdőt. A tettes több fegyverből folyamatosan tüzelt, válogatás nélkül lelőtt mindenkit. A legfrissebb hírek szerint 84 emberrel végzett. A hatóságok gyanúja szerint mindkét merényletet egy 32 éves norvég férfi, bizonyos Anders Behring Breivik követte el. Elfogták, kihallgatása jelenleg is folyik.


7:27 - A rendőrség 87 áldoztaról tájékoztatott

Legalább 87 fiatal esett áldozatul egy lőfegyveres merénylőnek pénteken kora este Norvégiában a fővárostól nyugatra egy nyári táborban; két órával korábban Oslo központjában hét ember vesztette életét a kormány székházánál elkövetett pokolgépes merényletben. A rendőrség elfogott egy magas, szőke, kék szemű, 32 éves norvég férfit, bizonyos Anders Behring Breiviket, aki sajtóértesülés szerint szélsőjobboldali nézeteket vall. A rendőrség azt gyanítja, egyedül követte el a kettős merényletet.

A rendőrség a gyanúsított letartóztatása után talált egy robbanószerkezetet a szigeten, amelyet a tűzszerészek hatástalanítottak. Tore Björgö, az oslói rendőrakadémia szakértője szerint szélsőjobboldali motiváció állhat a kettős merénylet hátterében. Rámutatott, hogy az eset hasonlóságokat mutat az 1995-ben az egyesült államokbeli Oklahoma Cityben elkövetett merénylettel. Egy amerikai szélsőjobboldali aktivista, Timothy McVeigh autóba rejtett pokolgépet robbantott a déli városban; a detonációban 168 ember vesztette életét. McVeight halálra ítélték és kivégezték.

A magyar Külügyminisztérium nem tud magyar áldozatokról. Szűcs Gabriella, a Külügyminisztérium helyettes szóvivője az MTI-nek péntek este azt mondta, azt kérik a kint tartózkodó magyaroktól, hogy vegyék fel a kapcsolatot a magyar konzulátussal. Egyelőre senki nem jelentkezett, aki érintett lenne az oslói robbanásban.

04:10 - Legalább 80 halálos áldozat

Legalább 80 ember vesztette életét péntek délután a norvég fővárostól nem messze egy szigeten a Norvég Munkáspárt ifjúsági táborában elkövetett merényletben, amelyben egy magát rendőrnek álcázó férfi válogatás nélkül tüzelt lőfegyveréből a tábor lakóira - közölte szombat hajnalban a norvég rendőrség.

A tájékoztatás szerint még mindig nem biztos, hogy ez a végleges veszteséglista, mert több sebesültnek válságos az állapota, és szombat hajnalban még mindig áldozatok után kutattak az Oslótól északnyugatra fekvő Utoya szigeten és annak partjai mentén.

Egy szemtanú már kora este azt mondta a norvég rádióban, hogy 20-25 holttestet látott a parton, és további tetemeket a vízben. Beszámolók szerint az első lövések eldördülése után pánik tört ki a táborban, és sokan úszva próbáltak elmenekülni a szigetről.

A rendőrség elfogta a tettest, egy 32 éves, "tősgyökeres" norvég férfit, akiről a VG című norvég lap azt írta, szélsőjobboldali nézeteket vall, és akinek a TV2 dán tv-csatorna szerint két lőfegyver volt a nevén, köztük egy puska. A férfi kihallgatása még tartott a szombat hajnali órákban. A rendőrség abból indul ki, hogy egyedül követte el tettét, és ő helyezte el azt a pokolgépet is, amely két órával a lövöldözés előtt robbant Oslo központjában, a kormány székházánál.

A detonációban hét ember életét vesztette, kilencen súlyosan megsebesültek. V. Harald norvég király szombat hajnalban közzétett üzenetében azt írta, most az a legfontosabb, hogy a norvégok "támogassák egymást" egy ilyen "felfoghatatlan tragédia" után.


21:34 - "Nagyon sok halott volt a parton"

Egy rádiónak nyilatkozó szemtanú saját elmondása szerint legalább húsz halálos áldozatot látott az Oslo melletti ifjúsági táborban, ahol egy rendőrnek öltözött férfi adott le lövéseket. Andre Scheie elmondta, hogy Utoya sziget partján látta a tetemeket. "Nagyon sok halott van a parton ... körülbelül 20-25 halott" - mondta a szemtanú, aki állítása szerint a vízben is látott tetemeket.

A szigeten a kormányzó norvég munkáspárt ifjúsági szekciója tartotta nyári táborát, több száz fiatal részvételével. A lövöldözés előtt nem sokkal nagy erejű robbantás rázta meg Oslo belvárosát, a kormányzati negyedet. A detonáció hét ember életét kioltotta, többeket megsebesített, közülük kettőt súlyosan. A norvég rendőrség közölte, "jó oka van feltételezni", hogy a két esemény összefügg egymással.

Jens Stoltenberg norvég miniszterelnök a közszolgálati televíziónak elmondta, hogy kormánya péntek este válságtanácskozást tart, szombaton pedig a fontosabb norvég politikai pártok vezetőivel találkozik.

18:53
Egy rendőri egyenruhába öltözött férfi lövöldözni kezdett egy ifjúsági táborban, Oslo közelében, ahová aznap a miniszterelnököt várták - jelentette a közszolgálati televízió péntek délután.

Az incidens, amelyben a tettes többeket eltalált, az Utoeya szigeten történt, ahol a kormányzó munkáspárt ifjúsági szekciója tartotta éves táborozását. A VG című újság honlapja szerint az álrendőr sok embert eltalált. Még nem tudni, hogy a délutáni robbantásos merényletnek és ennek a lövöldözésnek köze van-e egymáshoz.

A rendőrség felhívást adott ki, kérve a lakosságot, hogy kerülje a csoportosulást.
 

18:32
A norvég miniszterelnök "nagyon súlyosnak" minősítette a pénteki oslói merénylet nyomán kialkult helyzetet a médiának ismeretlen helyről adott nyilatkozatában.

Jens Stoltenberg ugyanakkor korainak mondta, hogy egyértelműen terroristáknak tulajdonítsák a miniszterelnöki hivatal közvetlen közelében végrehajtott robbantást. Közölte, hogy tudomása szerint a kormány többi tagja is sértetlen.

Hollétét a rendőrség tanácsára nem árulja el - mondta.

"Mégha az ember fel is van készülve ilyesmire, ha megtörténik, az mindig elég drámai" - jelentette ki a miniszterelnök a TV2 televíziónak, amelyet később egy gyanús csomag miatt kiürítettek.



18:17
A detonáció a kormányzati negyedben történt, ahol szinte az összes minisztérium elhelyezkedik. A pokolgép a miniszterelnöki hivatal és egy sajtóközpont közelében robbant fel. Több épület erősen megrongálódott, de a károk mértékét még nem becsülték fel. A miniszterelnökségnek helyet adó magasépület ablakainak nagyobb része betört. Több ember megsebesült.

Jens Stoltenberg kormányfő nem tartózkodott az irodájában, és sértetlen - közölték. A robbanás következtében több helyen tüzek keletkeztek. Az irodákat kiürítették, a kormányzati negyedet lezárták, a rendőrség kutyákkal keres esetleges más pokolgépet.

Pokolgép robbant Oslo belvárosában
Egy későbbi jelentés szerint kiürítették az oslói főpályaudvart, és a norvég TV2 televíziós csatorna épületét is.

A rendőrség szerint több tucat sérültet szállítottak kórházba. A helyszínen egy összeroncsolódott gépkocsi látható. A meg nem erősített találgatások szerint ebben rejtették el a pokolgépet az ismeretlen tettesek. A televízió megrongálódott épületeket mutat, körülöttük a járdát üvegcserepek borítják, innen-onnan füst szivárog, és tucatnyi mentőautó és tűzoltó autó vonult ki.

Egy Norvégiában élő magyar szemtanú arról számolt be az MTI-nek telefonon, hogy ő két rövid villamosmegállónyira járt, amikor egy nagyon erős dörrenést hallott. Az esős időjárás miatt először sokan mennydörgésre gyanakodtak, de a rendőrök, mentők és tűzoltók megjelentése ezt cáfolta. A tűzjelző szirénák még két órával később is hangosan szóltak a városrészben. Noha a rendőrség lezárta a teljes negyedet, mintegy száz méterre meg lehetett közelíteni a helyszínt, és a beszámoló szerint egy kirakat még ott is betört a légnyomástól.

A szemtanú szerint a járókelők nyugodtan viselkedtek, csődület nem alakult ki. A hírügynökségi jelentések szerint a robbanás közvetlen közelében viszont pánik és káosz alakult ki. A negyed viszonylag néptelen volt, mert a nyári munkarendben pénteken háromkor már befejeződött a munkaidő, és az irodák fokozatosan kiürültek - mondta el a szemtanú.



Korábban:
Pokolgép robbanása rázta meg péntek délután a norvég  főváros, Oslo központját. A hatóságok szerint legalább egy ember meghalt.

A detonáció megrongált több kormányzati épületet. A  miniszterelnöki hivatalnak helyet adó 17 szintes épület ablakainak  nagyobb része betört. Több ember megsebesült. Jens Stoltenberg  kormányfő nem tartózkodott az irodájában, és sértetlen - közölték.  Károk keletkeztek több minisztérium épületében is. Az utcán füst  kavarog. Az irodákat kiürítették, a kormányzati negyedet lezárták.  

AZ MTI/AP felvételei.


A brit hírügynökség tudósítója nyolc sérültet számolt össze. A robbanás oka még ismeretlen, de a helyszínen látható egy összeroncsolódott gépkocsi is. A hatóságok nem bocsátkoznak találgatásokba, a szemtanúk viszont pokolgépre gyanakszanak a keletkezett károk formája alapján. A közszolgálati rádió újságírója szerint a legnagyobb norvég bulvárlap, a Verdens Gang szerkesztősége robbant föl, de ezt más forrás nem erősítette meg.

A televízió képein megrongálódott épületek láthatók, a járdákat üvegcserepek borítják, innen-onnan füst szivárog, és tucatnyi mentőautó vonult ki.

Olvasóink írták

135 hozzászólás
  • 135. SC 2011. július 25. 21:20
    „Na azt hiszem,itt véget is ért a hozzászólási kedv,kerek lett ez a rémes történet.Ellenvetés nincs,lezárva.”
  • 134. SC 2011. július 25. 18:56
    „zeta62,köszönöm,tökéletesen összefoglaltad a lényeget és az igazságot.Kiegészíteném még avval,hogy a Norvég kormány köztudottan baráti lépéseket tett a palesztinok felé,ezért volt a kormányzati negyedben történt robbantás,a szigeten való lövöldözés úgyszintén,mert a kormányzó oldallal szimpatizáló fiatalok tábora volt ott.Láthattuk a transzparenseiket,melyeken ez állt:
    Boikott izrael...
    Aki ennek az ellenkezőjét állítja,az meir után szabadon:Hazudsz!:-)))”
  • 133. háté 2011. július 25. 18:26
    „Még a 76- halott is nagyon sok, döbbenetes.

    129-es- igen a keresztény Európa!

    A királyságotok olyan, mint amire kárpótlást kaptok.
    "mert meg a keresztenyseg is a Judea-i kiralysagbol es Galileabol ered!!" - mese! -soha nem sikerült bizonyítani, hogy létezett, egyszer találtak egy helyet, de az tele volt sertés csonttal.
    Ti a gaztetteitek miatt, Egyiptomból elűzött vándorló sivatagiak vagytok.”
  • 132. zsukov 2011. július 25. 18:09
    „Tán magávol kezte vólna .....”
  • 131. zeta62 2011. július 25. 18:08
    „Kedves liberálbolsik!
    A kezetekben lévő média segítségével megpróbáltatok egy cionista bűnt jó jordánpozitív módon rákenni a szélsőjobbra. Miért "szélső"??? Mert anno ti így állítottátok be, még a tanácskorszak alatt. Azóta szitokszó nektek a nemzeti, aki ilyen elveket vall, az reakciós, fasiszta, antiszemita szélsőséges stb. Na ezzel a képzelt veszéllyel riogattok már egy évszázada, és még mindig vannak, akik nem tudnak elszakadni a majd 60 éves kommunista (cionista) oktatás, történelem hamisító agymosásától. Pedig ha lassan is, de alakul. Az ellenforradalom is mára forradalom lett, mégis ezreket akasztottatok fel, igaz hazafi forradalmárokat. Bocsánatot kért e valaki az elkövetők, vagy utódjai közül??? Nem, de ma is acsarkodtok.
    Nézzük az állításokat:
    Ez az aberrált azt nyilatkozta: szélsőjobbos
    Az adatlapján, blogján homlokegyenest ellenkező nézeteket vall,
    Tudjátok kis judeokomcsi agitálók, én még nem találkoztam homoszexualitásra, izraelbarátságra felszólító "náci" jobboldalit! :D
    Mit is írt ez a véletlenül izraelbarát "szélsőjobbos"?
    lássuk:
    "Nincs olyan helyzet, hogy megválogathatnánk partnereinket. Ezért határozottan rá kell vennünk a többi kultúrkonzervatívot a mi antirasszista, homoszexuális-barát, Izrael-barát gondolkodásunk átvételére. Ha majd ezt megtették már, akkor jöhet a következő szint"

    Ez biza igazi "náci" ideológia! :D
    Ahogy az alábbi norvég forrásokból származó hír is igazi "náci": :D :D :D
    Az elkövető rendszeresen írt számos norvég internetes oldalra, amelyek közül a korábban baloldali újságíró, Hans Rustad* document.no blogja a legjelentősebb. Rustad zsidó és szélsőséges cionistabarát, és az iszlamizációra, erőszakra és egyéb, az iszlám bevándorlással járó bajokra figyelmeztet. Blogjának rendszeres szerzői természetesen többé-kevésbé osztják nézeteit.
    Olyasféle eszmerendszert vallanak, amelyben a nemzethez tartozás jelentéktelen vagy teljességgel lényegtelen; ehelyett egyszerűen a Nyugat kulturális és demokratikus vívmányainak védelmét tekintik a bevándorlás elleni fő érvnek. Retorikájuk és tevékenységük szinte kizárólagosan az iszlámra és a mohamedánokra irányul; a többi bevándorlót - vietnámiakat, kínaiakat, nem mohamedán afrikaiakat és a többi csoportot általában ,,ártalmatlanoknak" vagy egyenesen a ,,társadalom hasznos építőinek" tartják.

    Na mármost én valahogy nem éppen így képzelem el egy nemzeti radikális "náci" nézeteit.
    Ez biza erősen cionista. "Kedves" libsik, ugyan mutassatok már nekem 1, azaz egy zsidó/cionista barát nácit!!!

    De nem baj, csak hajtogassátok még sűrűn a "szélsőjobbos szálat", előbb-utóbb saját magatok is elhiszitek, amit szajkóztok! :) De vigyázat, amit az MTI felsőbb utasításra terjeszt, az nem biztos, hogy igaz, és kedvenc sajtótok CSAK onnan vehet át erősen cenzúrázott, kozmetikázott hírhamisítványokat.
    Erre szükségetek van, de a netet még elfelejtettétek korlátozni, bár már vannak próbálkozások egy kínai mintára megalkotott NAGY TESÓ tűzfalra. De az is csak a hazai szolgáltatókat tudja korlátozni, és nekem jó előre osztrák szolgáltatóm van :) Őket még nem tudják a narancsosok beolvasztani! :D”
  • 130. SC 2011. július 25. 15:08
    „128. Yoav-Ben-Meir
    Ne ringasd illúzióba magad meir...Az egész tábor ellene volt, több százan,a túlélők is! Nézd meg a kifeszített molonókat,amire azt írták rá a srácok:Bojkottáljuk izraelt!
    Norvégia úgy sem a puszipajtásotok,jól is jött nektek ennek az elmebetegnek a támadása...”
  • 129. Yoav-Ben-Meir 2011. július 25. 14:49
    „127-es!
    te mond mar!!
    aztan milyen is lenne az az ominozus "Europai Vallasusag"!???ez valami uj szekta??
    mert meg a keresztenyseg is a Judea-i kiralysagbol es Galileabol ered!!”
  • 128. Yoav-Ben-Meir 2011. július 25. 14:47
    „DR.Kotasz!!
    no es hazudjad mar hogy mind a 93 alodozat Izrael ellen tunteto volt!!
    ------------------------------------------------------------------------------------------------------------”
  • 127. háté 2011. július 25. 14:25
    „Kedves nem európai vallásúak, kufárok, - azért lukácsot,- kertészt a Jobbikhoz kötni baromi egy dolog!
    Nem kér a jobbik,- a jobboldal ezekből a gazélőlényekből!

    Nem véletlen, hogy Oslo most a "szélsőségesek kereszttüzébe került".

    Július 19-én kedden Oslóban találkozott Mahmud Abbász - és Jonas Gahr St?re, a norvég külügyminiszter. St?re akkor kijelentette, Norvégia elismeri és a későbbiekben is támogatni fogja a palesztin államot, mert a független palesztin állam nem veszélyezteti a Közel-Kelet békéjét, és a tárgyalásokat folytatni fogják az ENSZ szavazás eredményétől függetlenül is.”
  • 126. duhos2 2011. július 25. 12:26
    „Pedig ez sokkal fontosabb hír:

    Ismét Kolompár Orbán a Magyarországi Cigányszervezetek Fórumának vezetője:

    http://www.origo.hu/itthon/20110722-ujabb-negy-evre-kolompar-orbant-valasztotta-elnokeve-a-magyarorszagi-ciganyszervezetek.html
    Áj lávjú fidesz. :)

    Vagy ez:

    Elérhetetlenné vált a fenyegetéssel vádolt fideszes képviselő:
    http://www.origo.hu/itthon/20110721-reakciok-balazs-jozsef-fideszes-orszaggyulesi-kepviselo-gyongyospatai-palyazati-penzekrol-szolo.html”
  • 125. drKotász 2011. július 25. 08:59
    „124. pancser
    És véletlenül lőtte csak le az izrael ellen tüntetőket.”
  • 124. pancser 2011. július 25. 08:40
    „Kedves jobikos hozzászólók. A szörnyetegnek szimpatikus volt az összes magyar szélsőjobb szervezett, konkrétan a Jobbik is. Ebből következik, hogy kár volt részetekről a hangoskodás ezzel az őrülttel kapcsolatban.”
  • 123. Yoav-Ben-Meir 2011. július 25. 08:35
    „97/SC!
    1,; a gugli-t en NEM HASZNALOM!tetszik vagy sem!!ez van!
    2,; De nincsen!
    az hogy azok mire vezetnek vissza es mit,az az O szivuk-lelkiismeretuk ugye!!ahhoz az Izraelitaknak semmi koze!
    ahogy a keresztenyek is mozesig nyulnak vissza,-(szent lecke cimen minden misen az O-szovetsegbol olvasnak fel,ami nem mas mint a Torah magyar forditasa)-semmi kozuk az erdeti zsido vallashoz!!-sot!!-eppen ellenkezoleg!”
  • 122. poto 2011. július 25. 07:31
    „Ép ésszel felfoghatatlan amit tett ez az állat.
    Nincs olyan büntetés amit nem érdemelne meg !!!!!!”
  • 121. SC 2011. július 24. 22:40
    „120. háté
    :-)))”
  • 120. háté 2011. július 24. 22:28
    „119. SC - nyertél, - tehetek róla, ha valaki nem érti a magyar gondolkodást, - irodalmi nyelvet?”
  • 119. SC 2011. július 24. 21:16
    „eli mér?!
    Azt hiszem,te hátét félreértetted!:-)
    Rád célzott,mibe fogadunk?Egy zöldhasúba,.-)”
  • 118. SC 2011. július 24. 21:14
    „"Az USA-ban ma a legnagyob veszélyt azok teszik, akik szolgálltak a katonaságban."
    Gondolom,te nem voltál katona.:-)”
  • 117. elemér 2011. július 24. 21:04
    „Igen egy szélsöséges jobb oldali, olyan mint Mo.-n is talhatók. Ezek azt a Kurucz micsodát olvassák és onnan tájékozodnak és osztják az észt. Mellesleg azt a mütrágyát amit használt a robbanáshoz, már figyelik az USA-ban. Nem árulják azt akárkinek. Az USA-ban ma a legnagyob veszélyt azok teszik, akik szolgálltak a katonaságban. Nekik már van jó kiképzésük és tudják hogy átverték öket. Mellete még agybajos is sok köztük, akik kezelésre szorulnának.”
  • 116. háté 2011. július 24. 20:41
    „115. elemér
    valami nagy baj van az ipsénél!”
135 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb amerikai képviselő keveredett szexbotrányba

Újabb amerikai képviselő, ezúttal a demokrata párti David Wu keveredett szexbotrányba. Tovább olvasom