Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

A közgazdászok GDP-növekedést várnak

Biztos, 3,2 százalékos amerikai gazdasági növekedést, a fogyasztói költekezés folyamatos erősödését várják 2010-ben és 2011-ben vezető közgazdászok - közölte friss felmérése eredményét hétfőn az Országos Üzleti Közgazdász Szövetség (NABE).

A megkérdezett 46 szakember várakozása szerint a GDP növekedése az infláció beszámításával idén és jövőre is 3,2 százalék lesz az Egyesült Államokban. Ez némileg magasabb, mint az előző - februári - felmérés becslése, akkor 3,1 százalékos növekedést jósoltak a szakemberek.

Bár az utóbbi hetekben erősödtek a kockázati tényezők, részben az európai adóssággondok miatt, az amerikai gazdasággal kapcsolatos legtöbb várakozás javult - mutatott rá Lynn Reaser kaliforniai egyetemi közgazdász professzor, a NABE elnöke. Kifejtette: a GDP-növekedésen kívül kedvezőbbek lettek a munkanélküliségi és inflációs várakozások, és kevesebb aggodalom érezhető azzal kapcsolatban, hogy a fogyasztók újabb visszavonulót fújva ismét takarékoskodni kezdenek vagy megint pénzügyi bonyodalmak keletkeznek. Az Egyesült Államokban a fogyasztói költekezés az 1930-as évek óta tapasztalt legsúlyosabb recesszió nyomán tavaly visszaesett.

A lakossági fogyasztás - amely a GDP több mint kétharmadát adja - az idén megélénkült, és az első negyedévben a gazdaság ennek köszönhetően ismét növekedésbe kezdett. Az idei átlagos lakossági megtakarítási ráta várhatóan 3,4 százalékos lesz a korábban becsült 4,6 százalékkal szemben. A költekezést ezenkívül vélhetően erősíteni fogja a fokozatosan javuló munkaerőpiaci helyzet is, a munkahelyek száma 2011-ben is tartósan növekedni fog. Az NABE felmérése szerint a munkanélküliség aránya 2011 végére 8,5 százalékra fog csökkenni; három hónapja még csak 9,4 százalékos volt a várakozás. A megkérdezett közgazdászok úgy látják, hogy az amerikai gazdaság lassan immár egy éve kilábalóban van a válságból, a mélypontot szerintük 2009 júniusa jelentette.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vádemelés az izraeli külügyminiszter ellen

Vádemelési javaslatot tett az izraeli rendőrség az ország külügyminisztere ellen hivatali hatalommal… Tovább olvasom