Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

A Közel-Keletre is bevihették a vírust

Valószínűleg megjelent a Közel-Keleten is a sertésinfluenza kórokozója, amelynek "forrásvidékén", Mexikóban hivatalos adatok szerint eddig több mint 80 ember halt meg. Az izraeli hatóságok vasárnap azt közölték, hogy egy 26 éves férfit gyanús tünetekkel vittek kórházba, miután hazatért a közép-amerikai országból.
 
Az izraeli férfi a tengerparti Netanya város egyik kórházába került, miután a sertésinfluenza tüneteire utaló jelek mutatkoztak rajta. "Pénteken este jött vissza Mexikóból, és szombaton este került a kórházba."- mondta a kórház szóvivője, aki közölte, hogy a fiatalember, aki egy elkülönítőben van, jelenleg magas lázzal fekszik bent, de nincs életveszélyben.

Avinoam Shkolnik, a kórház igazgatója azt mondta az Ynet nevű hírportálnak, hogy az előzetes vizsgálat még nem mutatta ki a sertésinfluenza vírusának jelenlétét, de ha a további tesztek mégis ezt igazolják, akkor ez lesz az első hivatalos eset a Közel-Keleten. Közben az izraeli külügyminisztérium figyelmeztette azokat az izraelieket, akik Mexikóban tartózkodnak, hogy tegyenek meg minden óvintézkedést a kockázat csökkentése érdekében, ezért ne menjenek olyan helyre, ahol sokan vannak.

A külügy közölte, hogy összhangban a mexikói kormány döntésével, amely több száz nyilvános esemény lemondását rendelte el, az izraeli nagykövetségen sem lesz rendezvény a most következő héten, az önálló zsidó állam függetlenségének napját ünnepelve.

Olvasóink írták

  • 1. pampus 2009. április 30. 08:27
    „Izrael jobban tenné, ha haza hívná a föld összes országából a hazafiit ne,hogy megfertőződjenek valamelyik influenza,vagy kerge marha kórral.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sertésinfluenza - Tíz fertőzött diák Új-Zélandon

Pozitív lett a vizsgálati mintája annak a tíz új-zélandi diáknak, akik Mexikóból tértek haza Los… Tovább olvasom