Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

A ˝Kedves Vezető˝ temetése: százezrek gyászoltak - fotók

Szerdán végső búcsút vettek a másfél hete elhunyt Kim Dzsong Il észak-koreai vezetőtől Phenjanban.
16:01 - Összefoglaló:

Phenjanban szerdán végső búcsút vettek a másfél hete elhunyt Kim Dzsong Il észak-koreai vezetőtől.

Kim Dzsong Il 1994 óta irányította a külvilágtól elszigetelt, sztálinista vezetésű országot, s a hivatalos közlés szerint egyik országjáró körútján hunyt el szívinfarktusban.

Az észak-koreai televízió élőben közvetítette a búcsúztatást, amelyet szemmel láthatóan aprólékosan megterveztek.

A búcsúztatási szertartás első része a Kumszuszan emlékpalotában zajlott le, ahol a "Kedves Vezetőt" üvegkoporsóban felravatalozták.

Az onnan elindult gyászmenet a főváros egyik sugárútján haladt végig a főváros központi terére, az államalapítóról elnevezett Kim Ir Szen térre.

A menet élén egy fekete limuzin araszolt, az elhunyt hatalmas méretű portréjával a tetején, ezt követte egy másik limuzin, amelyre fehér virágokból összeállított gigantikus csokrot erősítettek, majd a két kocsit követte a halottaskocsi, amely a lezárt, vörös lobogóval letakart koporsót szállította. Ennek jobb oldalán lépdelt Kim Dzsong Il legkisebb fia és kiszemelt örököse, Kim Dzsong Un, fedetlen fővel, civil ruhában, bal kezét a kocsira helyezve. Mögötte Dzsang Szong Tek, Kim Dzsong Il sógora, a Nemzeti Védelmi Bizottság egyik alelnöke tűnt fel a televízió által sugárzott képkockákon. Dzsang várhatóan jelentős szerepet játszik majd abban, hogy az új vezető fokozatosan át tudja venni az összes vezetői tisztséget.

Kim Dzsong Il észak-koreai vezető temetése. Fotó: MTI (galéria)

Hírügynökségek megjegyezték, hogy a másik két Kim-fiú, Kim Dzsong Nam és Kim Dzsong Csol nem volt látható a gyászmenetben.

A három kocsit katonák kísérték díszlépésben az összes haderőnem képviseletében, mögöttük katonai terepjárók haladtak. Az út két oldalán gyászolók százezrei vettek végső búcsút a "Kedves Vezetőtől". A televíziós képek tanúsága szerint szinte kivétel nélkül mindannyian hisztérikusan zokogtak, időnként megrázkódtak, vonaglottak, illetve fejüket hosszasan lehajtva álltak a havas utak mentén. Phenjanban nagy pelyhekben hullt a hó, a hőmérséklet mínusz 3 Celsius-fok volt.

A menet elhaladt a legismertebb phenjani nevezetességek, így a diadalív mellett, majd a körút végeztével visszatért a Kumszuszan emlékpalotába.

Dél-koreai lapbeszámoló szerint Phenjan a különleges engedéllyel külföldön dolgozó észak-koreaiakat is hazarendelte, hogy részt vegyenek az eseményen. Arról is beszámoltak, hogy kamionokon szállítottak virágot Kínából Észak-Koreába. A szállítmányokat először repülőgépeken juttatták el Sanghajból Tantung kínai határvárosba, onnan pedig teherautókon továbbították Észak-Koreába.


09:40 - Az észak-koreai televízió élőben közvetíti Kim Dzsong Il temetési szertartását, amelyet szemmel láthatóan aprólékosan megterveztek. A gyászmenet a főváros egyik sugárútján haladt végig szerdán a főváros központi terére, az államalapítóról elnevezett Kim Ir Szen térre.

A menet élén egy fekete limuzin az elhunyt hatalmas méretű portréjával a tetején araszolt méltóságteljesen, ezt követte egy másik limuzin, amelyre fehér virágokból összeállított gigantikus csokrot erősítettek, majd a két kocsit követte a halottaskocsi, amely a lezárt és vörös lobogóval letakart koporsót szállította. Ennek jobb oldalán lépdelt Kim Dzsong Il legkisebb fia és kiszemelt örököse, Kim Dzsong Un, fedetlen fővel, civil ruhában, balkezét a kocsira helyezve. Mögötte Dzsang Szong Tek, Kim Dzsong Il sógora, a Nemzeti Védelmi Bizottság egyik alelnöke tűnt fel a televízió által sugárzott képkockákon.

Dzsang várhatóan jelentős szerepet játszik majd abban, hogy az új vezető fokozatosan át tudjon venni minden vezetői tisztséget. Hírügynökségek megjegyezték, hogy a másik két Kim fiú, Kim Dzsong Nam és Kim Dzsong Csol nem volt látható a gyászmenetben. A három kocsit katonák kísérték díszlépésben az összes haderőnem képviseletében, mögöttük katonai terepjárók haladtak. Az út két oldalán pedig gyászolók százezrei vettek végső búcsút a "Kedves Vezetőtől".

A képek tanúsága szerint szinte kivétel nélkül mindannyian hisztérikusan zokogtak, időnként megrázkódtak, vonaglottak, illetve fejüket hosszasan lehajtva, a fájdalomtól megtörve álltak a havas sugárúton. Phenjanban nagy pelyhekben hull a hó, a hőmérséklet mínusz 3 Celsius-fok.

07:12 - Az észak-koreai televízió elkezdte élőben közvetíteni Kim Dzsong Il temetési szertartását, amelyet szemmel láthatóan aprólékosan megterveztek.

A gyászmenet a főváros egyik sugárútján halad, és az elhunyt koporsóját szállító limuzin vezeti, mellette Kim Dzsong Un lépked. A halottszállító autó tetején Kim Dzsong Il portréja.

A menet katonák és gyászolók tízezreinek sorfala között halad a havas sugárúton. A kamerák időnként mutatnak közeli képeket a gyászolókról, akik közül sokan látványosan zokognak, időnként megrázkódnak.

A legkisebb Kim fiú és utód, Kim Dzsong Un mögött halad a menetben Dzsang Szong Tek, Kim Dzsong Il sógora, aki a Nemzeti Védelmi Bizottság elnöke.

Kim Dzsong Il észak-koreai vezető temetése
Dzsang várhatóan jelentős szerepet játszik majd abban, hogy az új vezető fokozatosan át tudjon venni minden vezetői tisztséget.

04:26 - Megkezdődött a másfél hete elhunyt Kim Dzsong Il észak-koreai vezető temetési szertartása szerdán Phenjanban.

A szertartás első része a Kumszuszan-mauzóleumban zajlik le, ahol a "kedves vezetőt" üvegkoporsóban felravatalozták. Az észak-koreai televízió nem élőben közvetíti az eseményt, hanem korábban rögzített felvételeket sugároz, például arról, hogy Kim Dzsong Il legkisebb fia és utódja, Kim Dzsong Un kedden mély meghajlással tisztelgett néhai apja előtt az üvegkoporsónál.

Kim Dzsong Il 1994 óta irányította a külvilágtól elszigetelődve élő, sztálinista vezetésű országot, s a hivatalos közlés szerint másfél héttel ezelőtt hunyt el egyik országjáró körútján szívinfarktusban. A temetési szertartás részleteit Észak-Korea nem tette közzé.

Korábban:

Phenjan hazarendelte a különleges engedéllyel külföldön dolgozó észak-koreaiakat, hogy szerdán részt vegyenek a minap elhunyt Kim Dzsong Il észak-koreai vezető temetésén - jelentette a Joongang Daily című dél-koreai lap.

Az újság szerint az intézkedés által érintett észak-koreaiak többségének kedd reggelig kellett visszatérniük szülőhazájukba.

Az Észak-Korea és Kína határánál fekvő kínai Tantung (Dandong) városában mindössze néhány észak-koreai maradt - fűzte hozzá a lap.

A Joongang Daily arról is beszámolt, hogy kamionokon szállítottak virágot Kínából Észak-Koreába - nyilvánvalóan a szerdára tervezett temetési szertartás előkészületeként. A szállítmányokat először repülőgépeken juttatták el Sanghajból (Shanghai) Tantungba, onnan pedig teherautókon továbbították a külvilágtól elszigetelődve élő, sztálinista vezetésű Észak-Koreába.

A kínai-észak-koreai határt kedden mintegy 200 kamion lépte át. A Kim Dzsong Il halálának december 19-i bejelentését követő napokban - egészen keddig - összesen közel 120 teherautó bonyolította le a két ország közötti áruszállítást.

Kim Dzsong Il december 17-én, szívelégtelenségben hunyt el.

Kim Dzsong Il utódja a legkisebb, 30 év körüli fia, Kim Dzsong Un lett.

A szerdai temetésről Észak-Korea kevés részletet közölt, s egyetlen külföldi delegációt sem hívott meg a szertartásra.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elaludt a 3 éves kislány a sínek között

Vasúti sínek között aludt el egy 3 éves kislány a Dél-afrikai Köztársaságban, és átrobogott felette… Tovább olvasom