Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

A Hezbollah vezetője szerint Irán amerikai bázisokra mérhet csapást, ha Izrael megtámadja

A radikális libanoni síita szervezet, a Hezbollah vezetője, Hasszán Naszralláh sejk szerint ha Izrael megtámadná az iráni atomlétesítményeket, válaszul a teheráni vezetés a térségben lévő amerikai támaszpontokra mérhet csapást, még akkor is, ha az Egyesült Államok nem játszott szerepet az akcióban.
"Megszületett a döntés, hogy válaszolni kell, s ez a válasz nagyon nagy lesz" - mondta Naszralláh egy libanoni televíziónak adott hétfői interjújában. "Ha Izrael Iránt célozza meg, Amerikát felelősség terheli" - tette hozzá. A teheráni vezetéssel szövetséges libanoni szervezet vezetője egyébként azt állította, hogy információi iráni tisztségviselőktől származnak.

Naszralláh mindenesetre úgy vélekedett, hogy Izrael megosztott az Irán elleni esetleges támadás ügyében, s ő maga nem is hiszi, hogy egy ilyen akcióra a következő hónapokban, illetve a belátható jövőn belül sor kerülne. Emlékeztetett, hogy a világgazdaság már most is törékeny helyzetben van, s csak tovább gyengülne, ha egy támadás miatt az olajárak jelentősen emelkedni kezdenének. S utalt arra is, hogy bármilyen, Irán elleni háború izraeli áldozatokkal járna.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lufthansa-sztrájk kezdődik kedd reggel Berlinben és Frankfurtban

A legnagyobb német légitársaság, a Lufthansa légi utaskísérői kedd reggel sztrájkot kezdenek… Tovább olvasom