Kisalföld logö

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -9°C | 1°C Még több cikk.

A hadsereg is beszáll a zimbabwei válaszásokba

Zimbabwe - A hadsereg segítségével irányítja választási kampányát Zimbabwe elnöke, Robert Mugabe pártja. A Zanu PF a BBC információi szerint az ellenzékiek zaklatását és elűzését tervezte annak érdekében, hogy az elnökválasztások második, juniús 27.-i fordulójában ismét győzelemre jutassa a jelenlegi elnököt, Robert Mugabét.
A brit közszolgálati médium szerint sikerült olyan dokumentumok birtokába jutniuk, amelyek azt igazolják, hogy Mugabe újraválasztása érdekében pártja stratégiailag még az ország élelmiszerkészleteit is politikai fegyverként használja fel az ellenzék ellen. A Mugabe Zanu PF pártjának belső köreiből származó dokumentumban szereplő "stratégiák" tényleges alkalmazását a BBC szerint megerősítik a Zimbabwe minden részéből származó szemtanuk beszámolói is. Elmondásuk szerint a hadsereg katonái országszerte megfélemlítik, zaklatják, verik és gyilkolják az ellenzékieket.

Az erőszak következtében az utóbbi időben legkevesebb 60-an haltak meg, több ezer embert megkínoztak, megvertek vagy elüldöztek otthonaikból. Közben csütörtökön ismét őrizetbe vették az ellenzéki Demokratikus Változáslért Mozgalom (MDC) elnökjelöltjét. MorganTsvangirait kampánykörútja során, az ország középső részén, Kwekwe városában fogták el. Néhány napja egyébként már egyszer őrizetbe vették, amiért a hatóságok szerint be ne jelentetett gyűlésen kampányolt. Akkor 8 órás őrizet után újra szabadon engedték. A BBC munkatársainak egyébként megtiltották, hogy Zimbabweből tudósítsanak.
A brit közszolgálati médium szerint ez a lépés megnehezíti, hogy meggyőződhessenek minden birtokukba került dokumentum hitelességéről. De egyúttal hozzáteszik, hogy saját vizsgálataik eredményei alátámasztották, hogy Mugabe pártjának támogatói követik a Zanu PF belső köreiből kikerült dokumentumokban leírt "stratégiákat". Zimbabwe információs minisztériumának vezető-helyettese, Bright Matonga tagadta, hogy az országban tapasztalható erőszakért a kormányzó Zanu PF párt a felelős. A BBC birtokába jutott információkat pedig illegális dokumentumoknak nevezte, amelyeket nem kívánt kommentálni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A spanyol kamionosok sztrájkja miatt aggódnak a németek

Németország - A német autógyártók aggodalmuknak adtak hangot csütörtökön a spanyolországi kamionos… Tovább olvasom