Kisalföld logö

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 0°C | 7°C Még több cikk.

A görög válság tanulságairól tanácskoznak

Az euróövezet stabilitásának garanciáit is erősíteni igyekeznek a zónához tartozó 16 európai uniós tagország állam- és kormányfői pénteki brüsszeli munkavacsorájukon, amelyen jóváhagyják a pénzügyminiszterek múlt vasárnapi találkozóján már elhatározott 110 milliárd eurós támogatási csomagot Görögország számára.
Az érintett tagállamok (Ausztria, Belgium, Ciprus, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Szlovákia és Szlovénia) vezetőinek írt meghívólevelében Herman Van Rompuy, az EU elnöke jelezte, hogy a megbeszélésen "áttekintik a napokban lezajló nemzeti parlamenti eljárások állását", azzal a szándékkal, hogy lezárják a teljes folyamatot. Emellett az uniós politikus azt is szeretné, ha a megbeszélésen megvitatnák a görög válságnak az euróövezet egészével kapcsolatban levonható tanulságait.

A Görögország segítésére szánt nemzetközi hitelcsomag kidolgozása nem tette meg a várt azonnali kedvező hatást az eurózóna stabiltásával kapcsolatos aggályokat jelző piacokra. Folytatódott a korábbi piaci magatartás, nem csitultak el a válság esetleges kiterjedésére vonatkozó aggodalmak, és - régi-új elemként - megjelent az övezet egységét megkérdőjelező vélemény is, hiszen egyes zónatag-országok nem rejtették véka alá nemtetszésüket a kidolgozott mechanizmusra vonatkozóan.

Van Rompuy az utóbbi napokban tett nyilatkozataiban már egyértelműen értésre adta, hogy szükségesnek tartja az euróövezet bizonyos működési szabályainak felülvizsgálatát. Szerdai nyilatkozatában már mélyreható reformokról beszélt, azt is értésre adva, hogy ez az államfői tanácsnak és neki személyesen immár kiemelt törekvése.

Osztják ezt a véleményt a legbefolyásosabb eurótagok vezetői is. Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német kancellár csütörtökön kiadott közös levelükben a zóna működését szabályozó keretek megerősítésére, hatékonyabb szankciókra tettek javaslatot. Merkel - hazájának parlamentjében - ennél is továbbmenve arról beszélt, hogy az az országot, amely nem tartja be a működési szabályokat, uniós támogatások megvonásával, sőt szavazati jogának részleges megvonásával kellene sújtani.

A brüsszeli találkozón az állam- és kormányfők áttekintik, milyen téren van szükség, és nyílik mód a keretszabályok módosítására.

Szóba kerül várhatóan egy európai hitelminősítő intézet létrehozása is. A nemzetközi hitelminősítők tevékenységét ugyanis éles bírálatok érték uniós részről. José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke például úgy vélte, az intézetek borúlátó értékelései negatívan befolyásolták a piacok magatartását.

Fel kíván lépni az EU a spekuláció ellen is, ez szintén témája lesz az euróövezeti csúcsnak.

A kormányfői találkozó péntek este hét órakor kezdődik, és munkavacsora formájában zajlik majd le.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két volt kirgiz miniszterelnök Angliába menekült

A felelősségre vonás elől Angliába menekült Kurmanbek Bakijev megbuktatott kirgiz elnök két utolsó… Tovább olvasom