Kisalföld logö

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | -1°C

A Gazprom felújítja a türkmenisztáni gázvásárlásokat

Türkmenisztán kész tárgyalásokat kezdeni a szállítások felújításáról.

Gurbanguly Berdimukhammedov türkmenisztáni államfő bejelentette, hogy befejeződött az Oroszországba gázt szállító Közép-Ázsia-Központ-4 (SzAC-4) vezeték javítása és Türkmenisztán kész tárgyalásokat kezdeni a szállítások felújításáról.

A Kommerszant című moszkvai üzleti lap szerint erről a politikai döntés a két államfő nemrég tartott találkozóján született meg, és szakértők úgy vélik, Moszkva akár nem túl kedvező feltételekkel is kész megvenni a türkmenisztáni gázt, nehogy Asgabat csatlakozzon a Nabucco vezeték tervéhez, amely Oroszországot elkerülve szállítaná a gázt.

Berdimukhammedov a hétfői kormányülésen jelentette be, hogy az állami Turkmengas konszern folytatja a tárgyalásokat a Gazprommal a szállítások felújításáról, s hangsúlyozta, hogy Oroszország régi stratégiai partner, és Türkmenisztán tovább akarja erősíteni és fejleszteni az együttműködést.

A SzAC-4 vezetéken áprilisban történt robbanás, de nyomait három nap alatt kijavították, így szakértők szerint most csupán arról van szó, hogy a vezetéket előkészítették a szállítások felújítására. Moszkva tavasszal csökkentette igen jelentős mértékben a türkmén gáz vásárlását, majd Asgabat teljesen leállította a szállítást. A Gazprom számára ugyanis nem kifizetődő a korábbi árakon felújítani a vásárlást, mivel 2008 végén arra szerződött, hogy idén egész évben ezer köbméterenként 300 dollárért vásárolja a gázt, és ehhez még további 40 dollárnyi tranzitdíjat fizet Kazahsztánnak és Üzbegisztánnak. Ráadásul A Gazprom részesedése az európai piacokon az idei első félévben 25 százalékról 18-ra esett vissza, a türkmén gáz kezdte elfoglalni az orosz helyét, és ezzel csökkenteni a Gazprom nyereségét. Ezért a Gazprom április óta javasolta, hogy a jelenlegi szerződésben foglaltakat csökkentsék 60 százalékkal, árban, vagy mennyiségben, de még Igor Szecsin miniszterelnök-helyettes asgabati utazása sem járt eredménnyel.

Berdimukhammedov hétfői bejelentéséből arra következtetnek, hogy hamarosan pont kerül a viszály végére, de az időpont egyelőre nem ismert.

Megfigyelők szerint Moszkva figyelmét nem kerülte el, hogy Asgabat lépéseket tett gázexportjának diverzifikálására, egyebek között európai irányba, s ezzel függ össze, hogy Dmitrij Medvegyev elnök szeptember 13-án türkmén kollégájával tárgyalt Türkmenbasi városban. Moszkvát azonban még inkább nyugtalanítja, hogy Asgabat ki akar lépni gázával a nyugati piacokra, ahol egyenesen az orosz gáz versenytársa lesz: az államfő augusztusban Törökországban és Bulgáriában tárgyalt a Nabuccóhoz való türkmén csatlakozásról, a minap pedig Viktor Juscsenko ukrán államfő tájékozódott arról, hogyan vásárolhatna országa gázt közvetlenül Türkmenisztántól, kikapcsolva Oroszországot.

Szakértők rámutatnak, hogy a türkmenisztáni gáz vásárlása a jelen körülmények között Moszkva számára aligha lesz kifizetődő, sőt, egyesek szerint egymilliárd köbméterenként 70 millió dolláros bevétel-kiesést okoz. A jelekből ítélve azonban Moszkva kész eltekinteni a gazdasági célszerűségtől, hogy megőrizze szerepét az Európába menő türkmenisztáni gáz fő tranzitőreként.

Mihail Krutyihin, a RusEnergy ügynökség elemzője a Kommerszant hasábjain megjelent kommentárjában emlékeztetett arra, hogy a Gazprom Asgabattal szemben számos vállalását nem teljesítette, nem bővítette 45 milliárd köbméterről 60-70 milliárdra a SzAC-4 vezeték kapacitását, nem építette ki a Kaszpi-tenger menti 30 milliárd köbméteres kapacitású vezetéket, áprilisban pedig műszaki ürügyekre hivatkozva teljesen leállította a vásárlást, miközben nem is nagyon titkolta, hogy a 2008-ban kötött szerződés fő célja az volt, hogy Asgabatot visszatartsa a Nabuccóhoz való csatlakozástól. Emellett Moszkva mindent elkövet Türkmenisztán és Azerbajdzsán közeledése ellen, nehogy együtt építsenek a Kaszpi-tengeren vezetéket, amelyen a türkmenisztáni gáz eljutna a Nabuccóhoz. Krutyihin úgy vélte: ha a Gazprom nem változtat magatartásán, a türkmenisztáni gáz javarésze Oroszország elkerülésével kerül majd Európába, s Moszkva jelentős engedményekre és kiadásokra kényszerül, hogy legalább a Türkmenisztánban kitermelt gáz egy részéhez hozzájusson.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vlagyivosztok felét bérbe adnák Kínának?

Vlagyivosztok felét bérbe lehetne adni Kínának 75 évre - ezt az ötletet vetették fel egyebek között… Tovább olvasom