Kisalföld logö

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 0°C

A felakasztott iraki elnök képével riogatnak Guantánamón

A felakasztott Szaddám Huszein volt iraki diktátorról mutattak fényképeket a guantánamói amerikai börtön foglyainak nem sokkal a tavaly év végi kivégzés után, így félemlítik meg őket - állítják a tábor egyetlen ausztrál állampolgárságú foglyának ügyvédei.
"Ha elítéltekről készült képeket mutatnak olyan embereknek, akiknek a jogait már korábban is megsértették, és akikre főbenjáró bűnök vádjával eljárás vár, az csak úgy értelmezhető, hogy megpróbálják őket megfélemlíteni, halálos fenyegetéssel megalázkodásra kényszeríteni, szellemileg kínozni" - mondta a David Hickset védő ügyvédcsoport amerikai vezetője, Joshua Dratel. A férfi szerint olyan újságcikkeket is mutattak a foglyoknak, amelyek terroristák által kivégzésszerűen végrehajtott gyilkosságokról szólnak.

Alexander Downer ausztrál külügyminiszter szóvivője azt mondta: nem tudja, hogy ez a vád mennyire helytálló, mert Hicks nem vetett fel ilyen panaszt annak az ausztrál tisztségviselőnek, aki a héten meglátogatta őt a fogolytáborban. "Most hallunk először erről. Hicks úr nem vetette fel az ügyet a főkonzulnak, amikor lehetősége volt rá, és az ügyvédcsoport sem keresett meg bennünket, hogy beszéljünk róla az amerikaiaknak. Nagyon nehéz ellenőrizni az ilyen állításokat, ha Hicks úr maga nem érzi szükségét annak, hogy közvetlenül velünk közölje" - mondta a szóvivő.

Dratel szerint a felakasztott iraki ex-diktátor képe a börtön sportpályáján volt kitéve, és a következő szöveg volt aláírva: "Szaddám Huszeint kivégezték, mert nem volt hajlandó együttműködni, és elmondani az igazságot, azt gondolta, hogy ha hazudik, elengedik". Az amerikai ügyvéd szerint a képek és a cikkek sértik a hadifoglyok jogait védő genfi egyezményt.

Hickset 2001 végén Afganisztánban tartóztatták le az amerikaiak, és azzal vádolják, hogy az al-Kaida terrorhálózat oldalán harcolt. Vele együtt 395 olyan fogoly van Guantánamón, akit az al-Kaidához vagy a tálibokhoz való tartozással gyanúsítanak. Az ausztrál az elsők között lesz, akik ellen az amerikai igazságszolgáltatás hosszú idő után megindítja a pert.

Hicks ügye kínos az amerikai-ausztrál viszonyban, hiszen Ausztrália az egyik leghűségesebb támogatója az Egyesült Államoknak a terror elleni nemzetközi hadjáratában.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb kísérleti atomrobbantást tervez Észak-Korea

Újabb kísérleti atomrobbantás tervének bejelentésével fenyegetőzött egy meg nem nevezett… Tovább olvasom