Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 2°C Még több cikk.

A dalai láma magát marxistának tartja

A dalai lámai egy New Yorki-i konferencián csütörtökön elhangzott beszédében kijelentette: magát egy olyan marxistának tartja, aki értékeli a kapitalizmust.

Az amerikai nagyváros Radio City Music Hall nevű kulturális központjában tartott előadásában úgy fogalmazott: a marxizmus erkölcstan, a kapitalizmus pedig a haszonszerzésben merül ki.

Tibet száműzetésben élő vallási és szellemi vezetője kifejtette: elismeréssel adózik a kapitalizmus kínai útja előtt, mert az sok, kedvező változásot eredményezett az országban, emberek millióinak emelkedett az életszínvonala.

"A kommunista hatalom arra kényszerült, hogy a társadalom minden osztályát képviselje" - jegyezte meg a dalai láma. Viszont felhívta a figyelmet arra: a kínaiak anyagi gyarapodásuknak mértékében az eddiginél több szabadságjogot követelnek, azt óhajtják, hogy az igazságszolgáltatás független, a sajtó pedig szabad legyen. A dalai láma végül kifejtette: a társadalmi egyetértést a félelemre alapozva nem lehet létrehozni, de Peking sajnos még az erő alkalmazásával igyekszik megteremteni ezt a harmóniát.

Olvasóink írták

  • 1. meir 2010. május 23. 01:54
    „ajjjjjjveeeee!
    megint egy ujabb alzheimer beteg!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fegyvereladási korlátozást kért az USA-tól a mexikói elnök

A sorozatlövő támadófegyverek eladásának megtiltását kérte az Egyesült Államoktól a mexikói elnök,… Tovább olvasom