Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 24°C Még több cikk.

A chileiek elszántságát dicsérte az ENSZ-főtitkár a helyszínen

A chileiek "elszántságát" dicsérte Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szombaton, miután felkereste a dél-amerikai országban a múlt heti földrengés és szökőár által letarolt térségeket.
"Meggyőződésem, hogy elszántságuknak köszönhetően a chileiek újra felemelkednek majd" - mondta az újságíróknak, amikor megérkezett Concepciónba, amely az egyik legnagyobb pusztítást szenvedte el a katasztrófa következtében.

A világszervezet főtitkára Mariano Fernández Amunátegui chilei külügyminiszter kíséretében bejárta a várost, majd a 15 kilométerre lévő Talcahuano kikötővárost is, amelyre a 8,8-es erősségű rengést húsz perccel követő cunami csapott le február 27-én hajnalban. Az országban vasárnap kezdődik a katasztrófa több száz halálos áldozatának emlékére meghirdetett háromnapos nemzeti gyász. A főtitkár elmondta: szerdára jelentést terjeszt a világszervezet elé a chilei helyzetről, "hogy lássák, miként mozgósíthatnák a legjobban a humanitárius segélyeket".

Az előző nap Chilébe érkezett Ban Ki Mun még pénteken 10 millió dolláros rendkívüli ENSZ-segély átutalását jelentette be. Egyúttal felszólította a nemzetközi közösséget, hogy tanúsítson szolidaritást Chile iránt, amely a maga részéről januárban "rendkívüli nagyvonalúságról" tett tanúbizonyságot az akkor földrengés által lerombolt Haitival szemben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A chileiek elszántságát dicsérte az ENSZ-főtitkár a helyszínen

A chileiek "elszántságát" dicsérte Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szombaton, miután felkereste a… Tovább olvasom