Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

A bahreini uralkodó nemzeti párbeszédet szorgalmaz a reformokról

Nemzeti párbeszédet szorgalmazott a reformokról Hamad bin Isza Ál Kalifa bahreini király kedden, egy nappal azelőtt, hogy szerdán a tervek szerint feloldják a rendszerellenes tüntetések leverése érdekében bevezetett szükségállapotot.
Az uralkodó helyi újságírókkal találkozva kijelentette: felszólítja a végrehajtó és a törvényhozó hatalmi ágat, hogy kezdjenek nemzeti párbeszédet arról, milyen lenne a legjobb "státus" a bahreini királyság számára. A király hangsúlyozta, hogy a párbeszéd "átfogó, komoly és előfeltételek nélküli lesz", és mindenkit felszólított, hogy vegyen benne részt, tegyen javaslatot a reformokra, és vegyen részt a szeptemberben esedékes részleges törvényhozási választásokon.

Bahrein márciusban szükségállapotot vezetett be, valamint a Perzsa-öböl mentén fekvő arab monarchiáktól kért katonai segítséget, hogy leverje az elnökbuktató tunéziai és egyiptomi tüntetések mintájára kirobbant demokráciakövetelő megmozdulásokat. Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek csapatokkal sietett a szorult helyzetben lévő Kalifa dinasztia segítségére, ezen egységek máig Bahreinben állomásoznak.

A síita többségű Bahrein szunnita uralkodócsaládja a síita többségű Iránt tette felelőssé a zavargásokért.

A bahreini hatóságok az utcákat február közepétől március közepéig uraló tüntetők leverése során több ezer embert vettek őrizetbe - többségében síitákat -, 24 ember pedig életét vesztette. További négy az őrizetbe vétel után halt meg.

Barack Obama amerikai elnök májusban bírálta a tüntetők leverését, s szorgalmazta, hogy a bahreini kormány kezdjen párbeszédet a békés ellenzéki vezetőkkel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orosz-kínai gázmegállapodás készül 30 évre

Harminc évre tervezett orosz-kínai gázmegállapodás részleteinek a bejelentését várták keddre a… Tovább olvasom