Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 22°C | 32°C Még több cikk.

A 17 éves fiú halálát rendőr által leadott lövés okozta a Garam mellett

Autós üldözés során halt meg egy 17 éves fiatalember a szlovákiai Garamszentbenedek közelében vasárnapra virradó éjszaka.
A rendőrök egy Seat Leon típusú gépkocsira lettek figyelmesek, amelyet egy 19 éves fiatalember vezetett, a járműnek több utasa is volt. A sofőrt korábban már többször is eltiltották az autóvezetéstől. A rendőrautó követni kezdte a Seatot, majd pár méter után a sziréna bekapcsolásával próbálták megállítani, sikertelenül, a sofőr ugyanis gázt adott - írja az Új Szó.

A rendőr három figyelmeztető lövést adott le a levegőbe, ezt követően adott le még egy lövést, mellyel megpróbálta megállítani a menekülő autóst.

Tibor Gašpar szlovákiai országos rendőrfőkapitány elmondása szerint az autóban ülők a 19 éves sofőr túszaivá váltak - többször felszólították, hogy álljon meg a rendőröknek, de ő ezt nem tette meg. Az autóban a sofőrön kívül egy 16 éves lány, és két tizenéves fiú is utazott, egyikük az, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe, miután a kiérkező mentők sikertelenül próbálták újraéleszteni. 
 
A főkapitány sajnálja az ártatlan fiatalt, aki életét vesztette, de szerinte a lövést leadó rendőr szabályosan járt el.

Gašpar elmondta azt is, hogy a rendőrségen belül vizsgálatot indítanak, felléphettek volna-e a rendőrök másképp, hogy elkerüljék a tragédiát. Hozzátette, hogy a rendelkezésre álló információk szerint a rendőrök nem fejetlenül lövöldöztek, a fegyver használata szükséges volt. A rendőrök ráadásul a sötétített ablakok miatt nem látták, hányan ülnek a menekülő az autóban.

 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Irán újabb rakétákat indíthat az Iszlám Állam fegyveresei ellen

Irán újabb rakétákat indíthat az Iszlám Állam fegyveresei ellen
Újabb rakétacsapásokkal fenyegette meg az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fegyvereseit hétfőn az iráni Forradalmi Gárda, ha a szélsőségesek ismét veszélybe sodorják az iráni köztársaság biztonságát. Tovább olvasom