Kisalföld logö

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -6°C | 1°C

André Groz filozófus és felesége tragikus halála

Feleségével együtt holtan találták hétfőn vosnoni otthonában André Groz francia filozófust, a Le Nouvel Observateur című tekintélyes hetilap társalapítóját. Az idős pár önkezével vetett véget életének.
A 84 éves Groz és 83 éves felesége, Dorine 1983 óta élt visszavonultan a Párizstól keletre fekvő kis faluban. Az utóbbi időben Grozt nagyon aggasztotta felesége egyre súlyosbodó egészségi állapota. Hozzátartozóik közlése szerint egy barátjuk akadt rájuk hétfőn. A látogató egy üzenetet talált a bejárati ajtóra ragasztva: "Értesítsd a csendőrséget!" felirattal. A pár több, rokonaiknak szóló levelet hagyott hátra.

Nicolas Sarkozy francia államfő megemlékező nyilatkozatában "a francia és európai baloldali értelmiség kiemelkedő alakjának" nevezte a filozófust, aki ugyanolyan alapossággal analizálta a szocializmust, mint a kapitalizmust.

Groz 1923-ban született Bécsben, és svájci tanulmányai után 1949-ben költözött Párizsba, ahol az antikapitalista politikai gazdaságtan gondolkodójaként vált ismertté többek között olyan munkáival, mint az "Ecologie et politique" (Ökológia és politika), az "Ecologie et liberté" (Ökológia és szabadság), az "Adieux au prolétariat" (Búcsú a proletariátustól) vagy a "Metamorphoses du travail" (A munka metamorfózisa).

1964-ben Jean Daniellel együtt alapította a Le Nouvel Observateur című hetilapot Michel Bosquet írói álnéven. Az utóbbi húsz évben csöndes magányába visszahúzódott párt "egyszerű és szívélyes emberekként" ismerték meg a szomszédaik. Groz "Levelek D.-hez. Egy szerelem históriája" című művében vallott feleségéhez fűződő szerelméről.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iszlamista párt alakul Finnországban

Iszlamista pártot akar alapítani hazájában egy muszlim hitre tért finn férfi, ekként egyesítve a… Tovább olvasom