Kisalföld logö

2018. 08. 22. szerda - Menyhért, Mirjam 20°C | 31°C Még több cikk.

76 embert menekült meg Kelet- Gútából

A központ parancsnoka ugyanakkor hangsúlyozta fegyveres csoportok ismételten tüzet nyitottak a Damaszkusz elővárosi térségét elhagyni kívánó civilekre.
Tizenhét család, vagyis összesen 76 ember hagyta el hétfőn a szíriai lázadók kezén lévő Kelet-Gúta térségét a humanitárius folyosón - közölte a szíriai orosz békéltető központ parancsnoka. Jurij Jevtusenko vezérőrnagy elmondta: az evakuáltak között volt 49 gyermek is.

A központ parancsnoka ugyanakkor hangsúlyozta fegyveres csoportok ismételten tüzet nyitottak a Damaszkusz elővárosi térségét elhagyni kívánó civilekre. Hozzátette, hogy a nap folyamán Kafr Batna településen újból tüntettek a lakosok a fegyveres milíciák ellen: ezúttal több mint háromezren vonultak az utcákra azt követelve, hogy elhagyhassák a települést és akadálymentesen elérhessék a dzsiszrini humanitárius folyosót. Azonban amikor megpróbáltak elmenni, a szélsőségesek tüzet nyitottak rájuk, és öten életüket vesztették.

A Bassár el-Aszad szíriai elnök szövetségesének számító Oroszország által fenntartott békéltető központ emellett közölte azt is, hogy hasonló tüntetés volt a kelet-gútai térség legnagyobb városában, Dúmában is. Jurij Jevtusenko szerint a kiélezett helyzet ellenére tárgyalásokat folytatnak a Dzsejs al-Iszlám nevű lázadócsoporttal a civilek, a harcosok, valamint a sebesültek és betegek mielőbbi evakuálásáról a szíriai kormányerők által ostromolt térségből. A vezérőrnagy kitért arra is, hogy a nap folyamán hárman meghaltak és 22-en megsebesültek Damaszkuszban és környékén az ellenzéki fegyveresek által kilőtt aknavetőgránátoktól.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Előrehozott választásokat akar a Most- Híd Szlovákiában, vagy kilépnek a kormányt alkotó koalícióból

A vegyes párt széleskörű döntéshozó testülete, az OT határozata értelmében a Most-Híd vezetése… Tovább olvasom