Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

1 millió négyzetkilométernyi jégsapka olvadt el két év alatt

Több mint 1 millió négyzetkilométerrel csökkent az északi sarkvidék jéggel borított területe az elmúlt két év alatt. Az olvadás mértéke sokkal nagyobb, mint amire a tudósok számítottak, az idei nyár pedig kritikusnak ígérkezik, állapította meg a Damoklész EU-s kutatási program francia vezetője, Jean-Claude Gascard.
A 2007. szeptemberi mérések szerint 4,13 millió négyzetkilométert borított jég, szemben a 2005-ös 5,3 millió négyzetkilométerrel. A tudós szerint idén további 1 millió négyzetkilométeren tűnhet el az északi sarki jég. A 2007-es jégolvadás két-háromszor nagyobb mértékű volt, mint amit korábban megfigyeltek, és a szakemberek nem számítottak erre.

Ez azt jelenti, hogy felül kell vizsgálni a prognózisokhoz használt számítási modelleket, ismerte el a francia tudós. Az elmúlt 20 év alatt az északi sarkvidéki jég 40 százaléka tűnt el. A jégsapka átlagos vastagsága 3 méterről 1,5 méterre csökkent. Kisebb lett az a terület, amelyen egész éven át sosem olvad el a jég, és hosszabb a nyári olvadási időszak.

A Damoklész program kutatóhajója, a Tara 16 hónap alatt képes volt megtenni a sarkvidéket átszelő 5 ezer kilométeres utat. Vagyis az átkelés fele annyi ideig sem tartott, mint tervezték. Az észak-amerikai kontinenst északról, a kanadai szigetvilágon keresztül megkerülő Észak-nyugati Átjáró, amely általában mindig be van fagyva, 2007 nyarán 5 héten át volt teljesen hajózható (jégmentes).

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Amerika: az iskola fizet a rossz tanulónak

Az amerikai Georgia állam egyik gimnáziuma fizet azoknak a tanulóknak, akik gyengék matematikából… Tovább olvasom