Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

15 évesen erőszakolta meg a 83 éves nagymamát Ausztráliában

Mindössze 15 éves volt az a fiú, aki megerőszakolt tavaly egy 83 éves nagymamát Ausztráliában, Victoria állam középső részén, miközben az asszony Jézushoz imádkozott segítségért.
A Legfelsőbb Bíróság bírája pénteken úgy írta le a támadást, hogy az " egyszerűen meghaladja egy tisztességes ember értelmi szintjét".A most 16 éves fiú adatait nem hozták nyilvánosságra, jelenleg felügyelet alatt áll. A bíróság hat vádpontban is bűnösnek találta, a szexuális erőszak mellett szándékos bántalmazásban, illetve gyilkossággal való fenyegetőzésben is.

A fiú 13 év börtönt kapott, és legalább 8 évig nem helyezhető feltételesen sem szabadlábra. A Legfelsőbb Bíróság bírája pénteken úgy írta le a támadást, hogy az "egyszerűen meghaladja egy tisztességes ember értelmi szintjét".

Ez a megalázó, szexuális erőszak sárba tiporta az asszony emberi méltóságát - tette hozzá a bíró. Tavaly augusztus 23-án az idős hölgy szokásos napi sétájára indult, amikor egy arra járó tinédzser a patakba lökte, megverte és aztán meg is erőszakolta. Az asszonyt a lánya találta meg, aki éppen hozzá tartott és hallotta, hogy valaki segítségért kiált. Az áldozat fejét a támadó annyira összeverte, hogy szinte felismerhetetlen volt.

Tony Benham nyomozó azt mondta, hogy a 83 éves asszony életét az mentette meg, hogy a lánya és egy kerékpáros éppen arra járt. A tárgyaláson kiderült, hogy a tinédzser nem sokat járt iskolába, a szülei nem foglalkoznak vele, éretlen és ösztönszerű személyiség, ráadásul meglehetősen nagy érdeklődést tanúsít a pornográfia iránt. Mindössze 11 éves volt, amikor már különféle erőszakos cselekedeteket követett el más gyerek ellen. Az áldozat lánya a ítélet után úgy nyilatkozott, hogy a fiú zavarodott és céltalan, akinek segítségre van szüksége, és biztos abban, hogy az édesanyja a támadás ellenére imádkozni fog érte.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyre nagyobb gondot okoz a fejlett társadalmak elöregedése

Tarthatatlanná válhatnak a világ fejlettebb gazdaságaiban, így Magyarországon is, a társadalom… Tovább olvasom