Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Tabukat dönt Czapáry Veronika első kötete

Czapáry Veronika, győri születésű írónő "Anya Kacag" című, tavaly megjelent első kötete számos tabut feszeget: hogyan éli meg egy nő ma a szexualitását, és hogyan képes egy gyermek feldolgozni a szexuális zaklatást és többi traumáját.
Czapáry Veronika 1975-ben született Győrben. Első regénye, az Anya kacag (Jelenkor Kiadó) a 2012-ben jelent meg a Könyvfesztiválra.

Főszereplője Viktória, aki szókimondó őszinteséggel számol be naplóbejegyzéseiben a női szexualitás örömteli és fájdalmas pillanatairól, saját boldogságának állandó kereséséről.

Az írónővel első kötetének témaválasztásáról, annak fontosságáról és mélységéről beszélgettünk.

- Könyve témája a szeretethiány, a boldogság állandó keresése. Miért pont ez választotta?
- Nem kifejezetten tudatos választás volt. A könyv egy fiatal, húszas éveiben járó nőről szól, Viktóriáról, aki Budapest éjszakai szórakozóhelyein keresi önmagát és különböző párkapcsolatokba vagy egy éjszakás kalandokba menekül.

Viktória körforgásban van. Harcol az akaratáért, de mivel lelki sérült, az alárendeltség és megalázottság megjelenik kapcsolataiban. Mindig másoknak akar megfelelni, nem mer tartós kapcsolatot kialakítani. Viktória harcol, keresi önmagát.

Egy újfajta nőt képvisel, aki végigmegy a pokol és gyönyör kínjain, de nem találja meg a királyfit, akitől boldog lenne. Az is a lányregények és a hollywoodi filmek önbecsapása, hogy egy kapcsolattól boldog lesz az ember, és nem kell tovább hurcolnia benne a múltját, valamint ápolnia a kapcsolatot. Én az útkeresést akartam megmutatni.

Sok kritikában úgy értelmezték Viktória karakterét, mint a XXI. századi nő archetípusát, mert ezeknek a stádiumoknak a bemutatásával akartam megjeleníteni az évezredes női szenvedést is, amelynek mindannyian, mint nők, részesei vagyunk.

Czapáry Veronika: Anya kacag - a borítón Verebics Katalin képe
Czapáry Veronika: Anya kacag - a borítón Verebics Katalin képe

- A regény nagyrészt naplóbejegyzésekből áll. Mi a különleges bennük?
- Viktória nehezen dolgozza fel gyermekkora traumáit: az érzelmileg rideg környezetet, anyja halálát, a fizikai és szóbeli agressziót, és mindezek mellett még apja molesztálását is.

Érzelmi életét a szeretetéhségből táplálkozó kapcsolatfüggőség jellemzi, és ez az azonnali szexuális bekebelezés vágyában nyilvánul meg, ahelyett, hogy lassan alakítaná ki szerelmi kötődéseit.

A regényben kétfajta szöveg váltakozik: a jelen történései napló formájában lecsupaszított, kezdetlegesen megfogalmazott részekben jelennek meg, a múltra vonatkozó szakaszok pedig költőibben, olykor szinte prózaversben megnyilatkozó gyermekkori gondolatokban.

A felnőttkorra vonatkozó részeket illetően Erika Jong Rettegés a repüléstől című könyve, valamint Bret Easton Ellis és Hazai Attila stílusa hatott rám a legjobban, a gyermekkori részekkel kapcsolatban pedig Samuel Beckett Molloy és Malone meghal című regényei, valamint Sylvia Plath és Virginia Wolf munkássága.

A történet személyes benyomásokon alapszik, vagy fikció?
- Vannak benne önéletrajzi elemek, de a könyv egésze fikció. Bizonyos érzések, emlékek a saját múltamból és mások múltjából is megjelennek. Ez minden könyvvel így van, nem lehet személyes élmény nélkül írni.

Győrben születtem, a könyv szereplője is Győrben született. Akik ismernek gyermekkoromból, tudnak azonosítani egy-két eseményt. V–V, Veronika–Viktória, szándékosan játszik rá a két név egymásra.

Az írás által belekerül az ember egy világba. Ahhoz, hogy át tudja adni másoknak, át kell élnie, különben nem lesz hiteles az olvasó számára. Minden írásban a fikció és a valóság viszonya érdekesen alakul. Ami nem valós, a képzelet szintjén hirtelen valós lehet, hiszen ahhoz, hogy megírjam, hitelesen kell elképzelnem.


Az írónő nemrég fejezte be második regényét. Fotó: Nagy Eszter
Az írónő nemrég fejezte be második regényét. Fotó: Nagy Eszter

- Mennyi ideig készült a regény?
- 2004-ben kezdtem el írni, több szakaszban írtam, 2010-ben fejeztem be, és rá két évre jelent meg. Tehát megírásának kezdetétől nyolc évig.

- Kiknek ajánlja?
- Ezzel kapcsolatban teljesen tanácstalan vagyok. Én mindenkinek ajánlom, idősnek, fiatalnak, férfiaknak, nőknek. A célközönség a 25-30 éves nők korosztálya lett volna, azonban az eddig megjelent kritikák alapján ők bírálják a legerősebben. Pornográfnak tartják, mert nyíltan merek beszélni a szexualitásról.

Azt gondolom, hogy mind a belső, rejtett szexuális életünkről és az ezzel járó problémákról, mind a családon belüli erőszakról és a gyermekkori traumákról őszintén, bátran kellene beszélnünk. Ezt jelképezi Viktória, a főhősnőm, aki bátor és nyíltan szembe akar nézni tudattalanjával.

A társadalom többsége nem beszél, vagy nem mer beszélni nyíltan se a traumáról, se a szexualitásról, így két tabut is dönget a könyv. Amikor ilyen témájú könyv születik, akkor mindenki hirtelen megbotránkozik. A regény kritizálói is gyakran ráébredtek erre, amikor az első benyomás után a tartalom mögé néztek.

- Min dolgozik most, vannak tervei?
- Nemrég fejeztem be a második könyvemet, Megszámolt babák lesz a címe. Egy kislányról fog szólni, aki keresi a babáit, de sosem találja meg, mert valaki mindig eldugja előle, vagy tönkreteszi.

Ehhez nagyon sok interjút készítettem és beszélgettem sok nővel, akiknek a kislánykori történeteit beleszőttem a könyvbe. Ez a kislányok könyve lesz, mert hiszem, hogy ez a terület még feltérképezetlen a magyar irodalomban.

Czapáry Veronika Anya-jegy című zenés felolvasóestjén Ágenssel a Pepita Ofélia Bárban. Fotó: Csordás Gábor
Czapáry Veronika Anya-jegy című zenés felolvasóestjén Ágenssel a Pepita Ofélia Bárban. Fotó: Csordás Gábor

Czapáry Veronika (író, irodalmár)

1975. december 9-én született Győrben. 2012-ben jelent meg kötete, az Anya kacag a Jelenkor Kiadónál. Középiskolai tanulmányait a Pápai Református Kollégium Gimnáziumában végezte, később a Pécsi Tudományegyetemen végzett magyar szakon. Jelenleg Budakalászon él. Regényíráson kívül irodalomszervezéssel foglalkozik (Godot Irodalmi Estek) és tanulmányokat ír. Kutatási területe a pszichoanalitikus feminista irodalomtudomány. 2006 óta publikál regényrészleteket, prózaverseket, verseket, novellákat, esszéket, cikkeket, tanulmányokat irodalmi folyóiratokban és weboldalakon. A Jak, a Fisz, az Imago Egyesület és a Szépírók Társaságának tagja. 2012-ben NKA alkotói ösztöndíjat kapott. Weboldalát IDE kattintva éri el! 











Czapáry Veronika: Anya kacag (regényrészlet, 276-288. o.)

Végül úgy döntöttek, hogy engem elköltöztetnek, mert velem nem lehet élni. Kimossa a néni a mocskos gönceimet, az apám azt mondja, hogy mivel a néni takarít is ránk, ezért hálásnak kell lennem. Még jó, hogy meg lehet téged tépni, kiabálja a néni, mert nem szeretsz engem, jó rendesen végighúzni a hajadnál fogva a szobán, nehogy levágasd. Hol van az anyukám, kérdezem, mert engem ez érdekel, és idegesíteni akarom. Ha apám nincsen itthon, a vége úgyis tépés lesz, legalább lesz miért sírnom. Végül megígérteti velem, hogy nem mondom el ezeket senkinek, de főleg az apámnak nem, mert akkor megver. Csak olyankor mondom el az apukámnak, miket csinált velem a néni, amikor régen sírtam már az anyukám és a nővérem miatt.

A kis húgomnak is örülnöm kéne, mondják, mert Anya testéből jött ki, de én nem láttam. A kishúgomnak hatalmas türkizkék szemei vannak, édesen mosolyog, de én ezt nem láttam és meg sem érinthetem, mert egy nagy szemölcs van a kezemen, förtelmesen ronda, fertőző, és ki kell vájni onnan, csak akkor érinthetem majd meg a kishúgomat, ha azt onnan eltüntettük, mondja az apám.


Az anyukám nem viccből csinálja velem ezeket, hogy eltűnt, és itthagyott az apámmal és a nénivel, meg a fiával, sírok tovább, nem érdekel már az sem, ha megvernek. Az iskolában azt mondta a testnevelő tanár néni, tenni fog valamit ezért a gyerekért, és akkor árvaházba fognak dobni, nem nézi tovább, hogy amikor ez a gyerek tornázik, kék, zöld és lila foltok vannak rajta, különböző helyeken jelennek meg a testén, mindig újabbak, és ha már eltűntek a régiek, akkor is megjelennek újak, ő végigvizsgálgatta, van, amelyik sárga, van, amelyik meg zöld, és nem tűnnek el, ő nézte ezt egy évig, lila foltok is vannak, azok az igazán mélyek, nem tűri tovább, feljelenti az egész családot, szól a gyámhatóságnak, és akkor árvaházba dobnak, kislányom, mondja az apám, inkább elköltöztetünk, nem lenne jó, ha nem jönne árvaellátás, és ha az ügyészséggel kéne beszélgetnünk.

Van, amikor hozzábújok a nénihez és vágyom arra, hogy szeressen, mert nem bírom tovább elviselni ezt a viszonyt köztünk, és elfogadom, hogy van új anyukám, de akkor is minden tönkremegy, pedig megbocsátottam neki, hogy kidobta az Álmosomat is. Olyankor hozzábújok, és kimondom a nevét, ölelgetem, aztán megjön Apa, hozzám nyúl, és a néni elkezd üvölteni, a lányodat jobban szereted, mint engem, a lányodat jobban szereted, mintha egy gombot nyomnának meg rajta, nem érti meg, hogy az apám nem tud semmiről, eldugta az anyukámat is valahova, a néni ismételgeti, én pedig sajnálom őt, hogy volt képes ilyen férjet választani, a nővérem is megmondta a véleményét róla.

Én komolyan mondom, hogy le kéne ugranunk. De a Mami azt mondta, azoknak, akik meghalnak, pokol jár, az öngyilkosok ott fognak mind elégni az eleven tűzön, Isten nem bocsát meg nekik, több ilyen életük nem lesz, nem tudnak majd jóvá tenni semmit, azt a sok fájdalmat sem, amit másoknak okoztak, egy Álmos miatt különben sem érdemes leugrani. A hülye kislányok hazudnak is, mondja a Mami, ha én hazudok neki, nem leszek a nevelt lánya, a legvégén nem lesz majd hova mennem, az árvaházban fogok kikötni. Ott majd agyba-főbe vernek, aztán elfelejtenek. Most már nem fog megverni senki soha, bizonygatja, ő lesz az új mamim, most már vele fogok lakni, és minden jó lesz, az ő lakásába költözöm, ott nem fognak megverni, csak ne hazudjak, őt egy dologgal lehet kikészíteni, ha nem mondok igazat. Éveket gondolkodom, mert most már tudom, mik azok az évek, mikor mondok igazat és mikor hazudok, mindent mégsem mondhatok el neki, például ha a néniről mesélek, attól kikészül, és hogy miket gondolok róla, attól is.

Megint képzelődsz, kislányom, csak képzelted az egészet, mondja Apa, és kacag, csak képzelted, szeretsz képzelődni. Pedig én tényleg azt gondoltam, én tényleg azt mondtam Annának, hogy le kéne ugranunk, és ő egyetértett. Megfelelő az emelet, mondtam neki, ez a tizedik, és szerinted mi van, ha útközben meggondoljuk magunkat, ha az ötödiknél én mégsem szeretném, ha eszünkbe jut? Biztosnak kell lennünk, én például szóltam az összes babámnak, mindtől elbúcsúztam, a Kék Nyúlnak is elmondtam, én pedig az osztálynak mondtam el, mondta Anna, és nézett rám, hogy meg fogunk halni.


Nézzünk ki az ablakon, hogy hova fogunk leugrani. Lent gyereksereg, azért Anna, mert te elmondtad, és várnak minket lent az osztálytársaink. Játszani akar velem, bevonszol a szobájába, mutogatja a játékait, de mi ugrani akarunk, Anna, a szülei nincsenek otthon, mindenféle színes műanyag golyócskák, menjünk fel a tetejére, másszunk fel és gyorsan legyünk túl ezen, a túloldalon ugorjunk, onnan nem látnak, mondom neki. Szerinte nézzünk ki előtte az ablakon, mert esetleg süt a nap, vagy esik az eső. Ne nézzünk ki, csak menjünk fel gyorsan a legtetejére, és ugorjunk. Minél előbb legyünk túl rajta, mert meggondolhatjuk magunkat, ez mindenkinek jobb lenne, tudom, hogy egyedül képtelen vagyok megtenni. Nem tudjuk felfeszíteni a rácsot, nem tudjuk felnyomni a vasajtót, egy olyan cölöppel van beakasztva, amit nem tudunk kirángatni. Később ellenőrizzük, minden tízemeletesben így van.

Az épületnek nincs olyan része, ami nem az osztálytársaink felé néz, nem lehet az ablakon át. Néha elfog a rettegés, mi van, ha leugrom, de nem hiszem, hogy a Kék Nyuszikán kívül valaki is bánkódna. Most mit csináljunk, jó lett volna, ha vége lenne, néznek minket a gyerekek és várnak lent. Pedig én Anyához akarok menni, mindenképpen el kell oda jutnom valahogy, most, hogy már nincsen Álmosom sem, ott van a nővérem is, és a halott állatokkal is beszélgetni akarok, de Anna mindent tönkretett. Már tudok kétkerekűn biciklizni, és nem sajnálom a fiókokat sem, csöngetnek, belénk áll a rettegés, folyamatosan nyomják a csengőt, nézzük egymást, a hangja szétlövi a legszebb álmainkat, a tanító néni áll az ajtóban, fenyegetőzik. Már túl késő, túl késő van mindenre, nem baj, ha szétloccsan a fejünk, ne gondolj erre, mondom Annának, arra gondolj, mindennek gyorsan vége lesz, azért kell legmagasabbról leugrani, mert annál semmi sem gyorsabb.

Az igazgatói irodában kell arról beszélgetnünk, miért akarunk öngyilkosok lenni. Annával még egyszer megpróbáljuk a 10-edikről, a lépcsőházból, minden olyan szürkésfehér arra, a házak olyan messze vannak, mi hatalmasan fent vagyunk, itt olyan jó, olyan érzés, mintha az égben lennénk. Nem tudjuk kinyitni az ablakot, csak bukóra nyílik, be van feszítve, kulccsal lehet nyitni, kicsik vagyunk, fel sem érjük, de ha felérnénk, sem lehet egészen nyitni. Anna a saját ablakából nem akarja, az csak az ötödik, és fél a szüleitől, a mi lakásunk a nyolcadik most, az lehetne, de a néni mindig otthon van, nincs is kulcsom, az apám mindig dolgozik, a néni takarít otthon, meg főz ránk. A néni sokat főz, előlem mindig eldugja a maradékot meg a csokikat, ráüt a kezemre, ha kétszer veszek, mostanában mindig hülyeleánynak hív, és ilyenkor mindig beáll ebédnél a csend. Apa szerint azért, mert most, hogy leszoktam az ujjszopásról, állandóan zabálni akarok, és a néni fiának is kell hagyni, nagy a család. A kishúgom is vehet kétszer, mert ő még pici.


Anna szülei megölték a kiskutyáját a vidéki kertjükben, amikor másodszor is átment a veteményesbe. Miért nem zárták el tőle a veteményest, kérdezem, elzárták, de mégis csak átment. Az apja a lapáttal, az anyja az ásóval ütötte, a kiskutya nyüszített, egy ideig még futott, belilult, aztán már nem, de mindig utolérték, nem tudott kifutni a kertből, mert mindenhol zárt a kerítés. Anna meg akarta védeni, őt bezárták a házba, azóta nem tud másra gondolni, mindig ezt a jelenetet látja maga előtt, annyira elviselhetetlen érzés.

Reggel még kicsit lélegzett, egy kicsi élet volt még benne, szorította magához, élesztgette, a kiskutya be volt lilulva, ő ölelgette, de semmi, semmi, egyszercsak egyáltalán nem mozdult meg soha többé. És ti is fridzsiderbe tettétek, mint mi a halott állatokat, kérdezem tőle, nem tudja, a szülei hova vitték el, mert ő is eltűnt, mi feszítjük kifelé az ablakot, nem tudjuk kinyitni, nem érjük fel. Szerintem is jobb lenne, ha odamennél, ahol a kiskutyád van, én is elmegyek Anyához, és teljesen nyugodt vagyok, mondom neki, mert a Kék Nyúltól elbúcsúztam.

Akkor tartsunk bakot, mondja, mert nekem sem jobb a helyzetem, nem tudunk bakot tartani, mert félünk, akkor az egyikünk kiesik, a másik meg bent marad, törjük ki az üveget, mondom, nekifutunk az üvegnek, többször is, de nagyon erős és nem törik, ezt csak valami nagy tárggyal tudjuk eltörni, mondja Anna, és megígérjük egymásnak, hogy legközelebb hozunk egy nagydarab éles tárgyat, mert most könyveken és tolltartón kívül nincsen nálunk semmi. De az a lényeg, mondom Annának, hogy gyorsan kell ugornunk, mert gyorsan ideszaladnak a felnőttek a csörömpölésre, és egyikünk akkor bent marad. Mi együtt akarunk ugrani, az elsők is lehetnénk, akik kiugrunk.

Nagyon sokat gondolkodom azon, hogy a mellettünk lévő házból, a hatodikról kiesett egy csecsemő, odagyűltek a rendőrök, mert az anyja kezében volt, mit érezhetett vajon a csecsemő, mielőtt szétloccsant a feje? Ezért kell fejjel lefelé ugrani, mint az uszodában, mondja Anna. Ha mindenünk véres lesz, bevérzik, zöld és lila foltokkal kell majd járnunk az iskolába, de Anna szerint, ha tolókocsisok leszünk, mert rosszul ugrunk, sokkal rosszabb. Én nem csak attól félek, hogy agyonvernek, mondom Annának, hanem hogy agyonszurkálnak, attól is.

Október 9.

Én már csak azt várom, mikor megy tönkre a Csomával a kapcsolatom. Most írt nekem gmailen, üzent és ezt írtam vissza neki:

csoma: Írok mert várod... :)
19 perc
20:41 én: igen, várom, de ez szerintem gáz, jobban szeretném nem várni...
mindenesetre megnyugtató, hogy nyitott könyv előtted az életem.
20:42 különben nem kell azért írnod, mert én annyi mindent várok, nem kell az elvárásaimhoz igazodnod, annyi mindent várok, rengeteg irreális dolgot is
20:43 ma kurva szar napom volt, most elmegyek fürdeni, aztán alszom, és inkább reggel felkelek, holnap minden jobb lesz... :)


21:01 én: különben meg tökre örülök, hogy írsz, szóval remélem nem bántottalak meg (ismét bocsánatot kérek), ezt úgy értettem, hogy csak azért mert én VÁROM, még nem kell írnod, nincsen ebben semmilyen kötelezettség, de honnan tudtad, hogy várom? megérzed? tulajdonképpen ez is hülyeség, hogy várom, mert nem olyan értelemben vártam, hanem csak amikor megjöttem és bekapcsoltam a gépemet, megállapítottam, hogy lám lám, nem ír a csoma, és ennyi, és ez is kiszolgáltatottság, egy nem létező ellenséggel való harcolás, hiszen miért nem írok én? miért várom? de én inkább nem írok, hanem várom ... amit szégyellek, hogy várom - nem kellene várnom - kezelhetném jobban is ezt a helyzetet.

A Csoma erre az egészre már nem írt vissza semmit.

Ez lett a vége, tulajdonképpen jó volt, de úgy éreztem, hogy betelhetetlen vagyok, egy hatalmas űr, lyuk és bendő vagyok, akinek sosem elég a szeretet, amit adnak, akinek sosem elég a figyelem, amit adnak, és hogy neki is elege lett belőlem ennyi idő után, amit megértek. Sok lettem neki, megérezte, hogy egy hatalmas bendő vagyok.

Október 12.

Felhívott a Csoma, és közölte velem, hogy szerelmes egy kicsit egy lányba, és végre érdekli valaki olyan hosszú idő után …, hát nagyon nagy örömmel ünnepeltem ezt a kijelentését, és nagy érdeklődéssel hallgattam a kurva sztoriját. Fontos az őszinteség.
Kiderült, hogy nem illenek össze a lánnyal, merthogy a csajnak szadisztikus akciói vannak. És magyarázott nekem valamit arról, hogy ha sokáig vannak együtt, akkor az milyen jó, mert akkor leválik a másik emberről ez a sok megfeleléskényszer, meg ilyesmi. Rettenetesen jó. Nem tudom, van-e kedvem elmondani neki, hogy én is szerelmes voltam belé, de jelenleg undorodom tőle. Nem tudom, hogy mer felhívni azzal, hogy ő szerelmes egy másik lányba. Meg közli, hogy holnap egy tévés nővel ebédel, a kurva anyját. Engem egyszer sem hívott meg még ebédelni, és közben udvarolgat egy csajnak. Hát ez nem jó jel. És azt sem nagyon értem, hogy miért hív fel azért, hogy ezt elmondja. Igazándiból én olyankor szoktam elmondani egy csávónak, hogy tetszik egy másik fiú, ha erősen akarok tőle valamit…
Ja, hogy erősen nem akarok tőle semmit.

Október 13.

Voltam tegnap egy pszichoanalitikus konferencián, és nagyon rossz volt. Vagyis a konferencia tulajdonképpen jó volt, de utána felmentem a Csomához, és füvet szívtam, és az eléggé rossz volt. Kétszer kettőt szívtam bele egy füves cigibe, és rettenetesen rosszul éreztem magam, utána meg nem bírtam hazamenni, fél három volt, amikor elindultam, és tudtam, hogy ma tízre be kéne érnem a konferenciára.
Mindenesetre az este végén szükségem volt egy elutasításra, mármint arra, hogy felmenjek a Csomához, akinél ott volt az a lány, aki tetszik neki, és akit már egészen jól beinvitált a baráti körébe. Nagyon csinos lány, nagyon vékony, és erotikusan mozog, szőke haja van.
A konferencián egyik csávó a liftben egy idegen analitikus előtt megkérdezte tőlem, hogy na és a kötődési problémáimmal mi a helyzet, mert ha ennyi mindenkit elvesztettem, akkor valahogy biztos van probléma. Azt hittem, lehidalok, és csak bámultam rá, hogy mi van. Teljesen racionálisan kérdezte, mintha egy kórkép lennék. Mondtam, hogy ezt nem a liftben szeretném megbeszélni… Utána meg egy nő ült mellettem, aki megkérdezte, hogy hányban születtem, mondom ’83-ban, erre elkezdi, hogy neki van három három páciense 83-ból, és nagyon nehéz neki velük. Majd pár perc múlva hozzátette, nyugodtan gyűlölhetem, úgyse fogom többé látni. Elkezdtem neki magyarázni, hogy nem gyűlölöm, de nem nagyon hitte el sajnos, és én hüledeztem, hogy jelentheti ki valaki ezt ennyire nyugodt szívvel, szóval roppant furcsa volt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Női hangok a dzsaipuri irodalmi fesztivál középpontjában

A női hangok adják az egyik központi témáját az indiai Dzsaipur ötnapos irodalmi fesztiváljának. Tovább olvasom