Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Könyvszalon 8

Győr - Az október 3-án kezdődő nyolcadik könyvszalonon 38 kiadó és 78 program várja az érdeklődőket. Az idei díszvendég Kányádi Sándor kolozsvári költő, aki a rendezvény alkotói díját kapja.
Tegnap sajtótájékoztatón ismertették a VIII. Győri Könyvszalon programját, amelyet a szervezők az irodalom és a zene jegyében állítottak össze. A megyeszékhely és a Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár közös, háromnapos – tavaly még félig sátoros – rendezvényének idén már teljességgel a Győri Nemzeti Színház ad otthont. A 14 milliós költségvetésű könyvünnepet az önkormányzat 9 millió forinttal támogatja, az összeg többi része a kiadóktól, valamint a szponzoroktól érkezik a büdzsébe.


A szervezők nevében Horváth Sándor Domonkos, a városi könyvtár igazgatója számolt be arról, hogy a 2008-as szalonon 38 határon innen és túl működő, elsősorban magyar kiadó hozza el Győrbe új, 15–30 százalékos engedménnyel ajánlott könyveit. A kiadványok mellett október 3-tól 5-ig – délelőtt 10-től este 7 óráig – 78 ingyenes program (például pódiumbeszélgetés, koncert, dedikálás) várja az érdeklődőket. A szalon idején látható a Petőfi Irodalmi Múzeumnak a 100 éves Nyugatra emlékező kiállítása, valamint „A régi könyvek Ingolstadtból" című tárlat, amelynek anyagát a győri egyházmegyei könyvtárból válogatták.

Horváth Sándor Domonkos elmondta, hogy a VIII. Győri Könyvszalon díszvendége Kányádi Sándor Kossuth- és Herder-díjas kolozsvári költő, aki munkásságáért az idei alkotói díjat kapja. A könyvtárigazgató a programok közül külön említette az alapításának 30. évfordulóját ünneplő Műhely október 3-án 6 órakor kezdődő estjét, amelyen a folyóirat „Álom" tematikus számát mutatják be.

Díjátadó, ünnepi műsor

A VIII. Győri Könyvszalon megnyitóját október 3-án délelőtt 11 órakor a színház nagyszínpadán tartják. Ekkor adják át az alkotói díjat Kányádi Sándornak, majd Tolcsvay Béla és Nemcsák Károly „Szép szerelmem, Magyarország" című ünnepi műsorát hallhatja a közönség.


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyugat 100 - kritika

"...érződik a közös gondolkodás, a szerkesztésben megnyilvánuló kulturális stratégia. Látszik az… Tovább olvasom