Kisalföld logö

2018. 04. 24. kedd - György 14°C | 23°C Még több cikk.

Elsőkönyvesek Fesztiválja

Húsz fiatal tehetséget várnak az Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljára, amelyet immár 12. alkalommal rendeznek meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében.

Karádi Éva, a program szervezője, a Magyar Lettre Internationale szerkesztője szerint az, hogy idén az Európai Unió a rendezvény díszvendége, a fesztiválnak is nagy lendületet adott.

Karádi Éva felidézte: a találkozó 2000-ben a Francia Intézet kezdeményezésére jött létre, az volt az első alkalom, hogy az európai országok kulturális intézetei, nagykövetségei közös programmal álltak elő. A fesztiválra minden évben Európa legígéretesebb pályakezdő írói kapnak meghívást az országok intézeteinek ajánlása alapján.

"Magyarországon a legjobb elsőkönyves prózaírók Bródy Sándor-díjra pályázhatnak, ehhez hasonló pályázatok léteznek Európa többi országában is" - magyarázta a szervező, hozzátéve: előfordult már, hogy valaki előbb volt a fesztivál vendége és csak utána kapta meg a Bródy Sándor Alapítvány jutalmát.

"Fontos, hogy a meghívott beszéljen angolul, hiszen a rendezvények angol nyelven zajlanak majd" - mondta Karádi Éva, kiemelve, hogy a pódiumbeszélgetést szombaton délután tartják a Millenáris Fogadójában, a Lázár Ervin teremben, az első rész moderátora Gács Anna kritikus, műfordító lesz, a másodiké pedig Forgách András író.

A programot színesíti, hogy a meghívottak részt vesznek az úgynevezett Európai írótalálkozón az Európa Pontban, amelyen magyar szerzők beszélgetnek majd velük, valamint a díszvendég írókkal. A szervező kiemelte: a díszvendégek között akad olyan, aki korábban az elsőkönyvesek fesztiváljának vendége volt, például az Ausztriából érkező Eva Menasse vagy a portugál Rui Cardoso Martins.

A meghívottak közül a német Esther Kinskynek jelent meg magyarul kötete, a Németországban nagy sikert aratott Üdülő című regényt a Scolar Kiadó adta ki 2010-ben. A szervező ugyanakkor megemlítette, hogy az angol Amy Sackville, a holland Franca Treur és a szlovén Tadej Golob szintén jelentős szakmai sikert ért el hazájában.

Magyarországot a fesztiválon Szvoren Edina képviseli, akinek Pertu című regénye 2010-ben jelent meg a Palatinus Kiadónál. "Szvoren Edina meghívása magától értetődő volt: a Pertu keltette tavaly a legnagyobb feltűnést a pályakezdő írók művei közül" - magyarázta Karádi Éva.

A fiatal írók szövegeivel több lapban is találkozhatnak a magyar olvasók.

A Magyar Lettre Internationale tavaszi száma és az Élet és Irodalom melléklete is közöl írásokat, emellett pedig külön katalógus is készül, amelyben angol és magyar nyelven olvashatók a vendégek művei.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gydir Elíasson kapja az Északi Irodalmi Díjat

Gydir Elíasson dán írónő kapja az ötvenedik Északi Irodalmi Díjat Milli trján (Fák között) című… Tovább olvasom