Kisalföld logö

2017. 08. 16. szerda - Ábrahám 17°C | 30°C Még több cikk.

Budapesti Könyvfesztivál április 14-17.

A nyitónapon Az Európai Unió ars poeticái címmel irodalmi gálaműsort tartanak az unióból érkező írók tiszteletére.

A szokásos egy helyett idén 26 ország lesz a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége: a magyar uniós elnökség jegyében az EU tagállamai ismertebb íróikkal és félszáz saját kötettel mutatkoznak be április 14. és 17. között a magyar fővárosban.

Mint az a XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón ismételten elhangzott, a díszvendég az irodalmi Nobel-díj esélyeseként is gyakran emlegetett világhírű svéd író, Per Olov Enquist lesz, akinek új kötete is megjelenik magyar nyelven.
Barna Imre, a rendezvényt szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke, az Európa Kiadó igazgatója elmondta: a kiadó Kúnos László fordításában Egy másik élet címmel Per Olov Enquist 2008-as önéletrajzi regényét adja ki a budapesti látogatás tiszteletére.

Emlékeztetett arra, hogy az író, aki fiatal korában magasugróként szerzett nevet magának, nyolc éve már volt a könyvfesztivál vendége. Per Olov Enquist most díszvendégként a fesztivál nyitónapján Tarlós István főpolgármestertől veszi majd át a Budapest Nagydíjat. Az ünnepségen Esterházy Péter író mond laudációt, a szerzővel Váradi Júlia újságíró beszélget.

Zentai Péter László, az MKKE igazgatója beszédében kiemelte: az unió mind a 27 tagországa képviselteti magát a rendezvényen, és a Magyarországra látogató íróknak többségében új, magyar nyelvű kötetük jelenik meg.

A nyitónapon Az Európai Unió ars poeticái címmel irodalmi gálaműsort tartanak az unióból érkező írók tiszteletére. Az olvasók találkozhatnak többek között a bécsi Eva Menassével, a bolgár Teodora Dimovával, Jan Novák cseh-amerikai íróval vagy például Andrei Makine franciául író orosz alkotóval, aki nem először jár Magyarországon. A mintegy száz négyzetméteres uniós standon kulturális és irodalmi események, író-olvasó találkozók színesítik a programot.

Az igazgató megemlítette a 11. alkalommal megrendezendő Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját, amelyre az idén 20 európai uniós ország nevezett, de Svájcból és Horvátországból is érkezik egy-egy szerző. Magyarországot az idén Szvoren Edina képviseli.

Zentai Péter László hozzátette, hogy a kiadók standjainál is lehet majd külföldi vendégekkel találkozni, köztük olyan távoli országok szerzőivel, mint Dél-Korea, Izland vagy Libanon. Mint fogalmazott, a korábbi díszvendég országok, például Kína, Franciaország, Spanyolország, Románia is gazdag kínálattal érkezik, de jelen lesznek a német, görög és indiai könyvkiadás képviselői is.

Az idei fesztivál újdonsága, hogy a Magyar Könyv Alapítvány és a Magvető Kiadó közös szervezésében 11 külföldi kiadó képviselői is ellátogatnak a fesztiválra, hogy megismerkedjenek a magyar irodalom legfrissebb termésével.

Sárközy Bence, a Magvető Kiadó főszerkesztője a nemzetközi könyvkiadói ösztöndíjprogramról elmondta, olyan kiadók szakembereit, szerkesztőit várják, amelyek már adtak ki magyar nyelven született művet. Az első alkalommal az Egyesült Államokból, Spanyolországból, Németországból, Horvátországból, Oroszországból, Hollandiából, Lengyelországból, Franciaországból, Finnországból, Olaszországból és Angliából érkeznek szakemberek.

Sárközy Bence megemlítette, hogy a világ legtöbb, a kultúrájára adó ország igyekszik saját irodalmát népszerűsíteni, példaként a pénteken kezdődő párizsi Salon de Livre fesztivált említette, ahol szintén az idén először tartanak hasonló rendezvényt. Zentai Péter László hozzáfűzte, reméli, hogy a Magyar Könyv Alapítvány, amelyen keresztül a magyar irodalom külföldi fordításait támogatták (és amelyet egy kormányhatározat megszüntetésre ítélt) a jövőben is elláthatja feladatát.
Az igazgató kitért arra is, hogy az idén is külön helyszínen kapnak helyet a gyerek és ifjúsági művekkel foglalkozó kiadók, ahol számos program várja a látogatókat. A fesztiválra - a frankfurti könyvvásár mintájára - jelmezes vetélkedőt is szerveznek általános és középiskolás tanulók részére Irodalom jelmezben címmel, amelynek keretében a diákok kedvenc irodalmi hősük alakját magukra öltve népszerűsítenék az olvasást.

A fesztivált hagyományosan a Születésnapi Irodalmi Szalon zárja majd, amely az idén kerek születésnapjukat ünneplő írók előtt tiszteleg. A zárónapon adják át az Év kiadója, valamint az Év vidéki és az Év fővárosi könyvesboltja elismeréseket is.

A könyvfesztivál idén is a Millenárison várja, összesen 1500 négyzetméteren április 14. és 17. között a közönséget. A belépő az idén ötszáz forint lesz, ami teljes egészében levásárolható.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meseíró pályázat a Víz Világnapja alkalmából

A Víz Világnapja - 2011. március 22. - alkalmából a Nordland Víz és Uszodatechnika Kft. meseíró… Tovább olvasom