Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Alig érződött a válság a Frankfurti Könyvvásáron

Az érdeklődésen, azaz a látogatók számán alig érződött a gazdasági válság a frankfurti nemzetközi könyvvásáron - értékelte Zentai Péter László, az MKKE igazgatója.


Az igazgató szerint az idei nagy nemzetközi könyves seregszemlék - köztük a londoni, a párizsi, most a frankfurti, sőt a budapesti is - a válság ellenére is rendkívül sikeresek voltak. Szinte mindenütt látogatói és vásárlói csúcs volt, és minden bizonnyal a frankfurti vásár szervezői is elégedettek lesznek, noha hivatalos adatok a Majna-parti városban rendezett ötnapos könyves seregszemlével kapcsolatban még nem állnak rendelkezésre.

Azt azonban hozzátette, hogy a könyves világ óvatosan reagált a válság okozta bizonytalan helyzetre, és számos országban - így Magyarországon is - a kiadók visszafogták az újdonságok kibocsátását. Zentai Péter László szerint az egész európai régióra ez volt a jellemző. A magyar standnak a németországi könyvpiacon most megjelent könyvük kapcsán négy "főszereplője" volt, mégpedig Lovas Ildikó, Oplatka András, Márton László és Sándor Iván. A vásár kulturális középpontjában mégis Kertész Imre állt, aki esszéírói munkásságáért személyesen vehette át a Jean Améry-díjat. A rangos elismerést minden második évben adják át, és azt most az irodalmi Nobel-díjas magyar író nyerte el. A magyar részvétel rendkívül komoly volt. A kortárs irodalmat - beleértve a határon túli irodalmat is - bemutató standon kívül 22 magyarországi cég volt jelen Frankfurtban, köztük a legtekintélyesebb kiadók.

Mindez megerősíti, hogy a jelenlét üzleti szempontból is nagyon fontos - hangsúlyozta az igazgató, utalva arra: a Kossuth Kiadó például külön standot bérelt a vásáron és "megállás nélkül" tárgyalt. Zentai Péter László elmondta, hogy komoly szakmai tárgyalások témája volt a digitális könyvkiadási jogokról született, több millió könyv online publikálását lehetővé tévő, úgynevezett Google-megállapodás. Az európaiak rendkívül erősen vitatják azt, és ez az ellenzés a vásáron is hangot kapott. A digitalizálás, illetve a digitális könyv változatlanul az érdeklődés középpontjában állt, mégis - mint értékelte - nem hagyott akkora nyomot. "Sokkal többet beszélnek erről, mint amekkora helyet üzletileg elfoglal" - vélte az igazgató, aki elismerte ugyanakkor, hogy ilyen sok elektronikus könyvolvasóval még nem találkozott. Mindennek ellenére még eltelik egy pár év addig, amíg ezen a téren nagyobb áttörés lesz - fűzte hozzá az MKKE vezetője.

A kínai vendégországi részvételt rendkívül Zentai Péter László sikeresnek ítélte. A kínai jelenlét mértékére utalva kiemelte, hogy ilyen súlyú vendégországi rézvétel még nem volt a 61. éves könyvvásár történetében. Szavai szerint ez vonatkozott a tradicionális és a modern Kína bemutatására és a kínai könyvkiadók jelenlétére egyaránt. A Kína meghívásával kapcsolatos előzetes tiltakozások a vásár idején szinte teljesen elcsitultak - mondta el az igazgató, idézve a vásár igazgatóját, Jürgen Boost, aki hangsúlyozta: nagyon hálás a bírálatokért, mert még soha ilyen érdeklődés nem nyilvánult meg egy díszvendégség iránt.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Google-újdonságok a Frankfurti Könyvvásáron

A Google Editions lehetővé teszi az olvasók számára, hogy bármilyen eszközön - a mobiltelefontól… Tovább olvasom