Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Veszélyhelyzetet teremtettek Tatabányán

A Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a lakosság segítségét kéri az ismeretlen rongálók személyazonosságának megállapítása végett.
Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény büntette miatt indított eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya ismeretlen személy ellen, aki augusztus 20-a 07:34 óra előtti időben a Tatabánya, Piac téren lévő Ázsia Kincse Áruház parkolójából kivezető út és a Vásárcsarnok mögötti út kereszteződésében lévő „Elsőbbségadás kötelező" közúti jelzőtáblát eltávolította, majd a táblát az Esztergomi úton található Móra Ferenc Általános iskola előtti parkolóban parkoló személygépkocsi motorház tetejére fektette.

Tarjánban is hasonló eset történt. Az ismeretlen elkövető augusztus 4-e 23:00 óra és augusztus 5-e 08:00 óra közötti időben a Tarján Szegfű utca és Rózsa utca kereszteződésében kihelyezett „Elsőbbségadás kötelező" közúti jelzőtáblát tulajdonította el, majd azt egy ház udvarára dobta. Ugyanebben az időben feltehetően ugyanaz az elkövető a Rózsa utca végén kihelyezett „Kötelező haladási irány" táblát is kihúzta helyéről, majd azt az úttest szélére dobta.

A Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a lakosság segítségét kéri az ismeretlen rongálók személyazonosságának megállapítása végett. Szabó István r. ftzls., balesetvizsgálónál jelentkezhet(nek) hivatali munkaidőben a 34/517-777-es telefonszám 21-48-as mellékén, illetve a 107-es vagy 112-es segélyhívók valamelyikén azok, akik tudják kik húzták ki helyükről a jelzőtáblákat.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb áldozatot szedett volna a Duna, de a rendőrök nem hagyták

A rendőrök akadályozták meg, hogy egy esztergomi nő a Dunába vesse magát. A Mária-Valéria hídról… Tovább olvasom