Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Útszéli kőkeresztek történetét kutatják Komárom-Esztergom megyében

A Komárom-Esztergom megyei múzeumok közös kutatómunkával megkezdték az útszéli keresztekhez, a fogadalmi kápolnákhoz, a szoborfülkékhez, a laikus vallásosság épített tárgyaihoz kapcsolódó dokumentáció és szóban élő hagyomány összegyűjtését - tájékozatta a tatabányai városi múzeum munkatársa kedden az MTI-t.
A. Pál Gabriella elmondta: eddig 22 településen térképezték fel a szakrális emlékhelyeket. Történetük megrajzolásához különböző levéltári és könyvészeti források mellett a helyi információkat is felhasználják. Az eredmények hiánypótlónak számítanak, mert Veszprém megyében és a Felvidéken már elkészült az emlékhelyek teljes adatbázisa. A Nemzeti Kulturális Alap pályázati támogatásával folyó kutatásban a búcsújáró szokásokat is feltérképezik.

A búcsú a templomok védőszentjének emléknapján tartott egyházi ünnep, régen jelentős közösségi esemény volt, amelyre hazajöttek a faluból elszármazottak és sok helyütt újrafestették a házakat. Komárom-Esztergom megyében Csatka és Péliföldszentkereszt búcsúja volt jelentős. Helyi lakosoktól tudták meg a kutatók, hogy az ácsteszériek egy erdőn keresztül mentek a csatkai búcsúba.

A fákra szentek képeit tették és azoknál is megálltak imádkozni. Ma pedig már az erdő sincs meg azon a környéken - mondta el A. Pál Gabriella. A kutatás és rendszerezés eredményeit kötet formájában is megjelentetnék, illetve bemutatnák a falvakban - közölte a muzeológus, aki szerint ezek a szakrális emlékhelyek legtöbbször nem műemlékek, de helyi védelemre mindenképpen érdemesek, mert falvak múltjának részei, amelyekhez a még élő emberek emlékezetében történetek kapcsolódnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Biogázerőmű épül Tatabányán

Az AVE Magyarország beruházásában épülő biogázerőmű alapkövét tették le kedden Tatabányán. Tovább olvasom