Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Tíz zsák adomány négy keréken Afrikába

Úgynevezett Spirit kategóriában teljesítette a bábolnai Csölle Krisztina és Tibai Máté a Budapest–Bamako jótékonysági autótúrát. Közel kilencezer kilométert tettek meg autójukkal, míg célba értek. Tíz zsák adományt osztottak szét a fekete kontinensen.

Csölle Krisztina és Tibai Máté január közepén indult Budapestről, hogy Európán át Afrikába, Bamakóba autózzon. Naponta átlagosan 500 kilométert tettek meg. „Olykor nem tudtunk a tervezett útvonalon menni, mert volt, ahol olyan szinten nem volt járható a szakasz, hogy a terepjárók is visszafordultak. Ekkor másfelé kellett mennünk. Több helyen a magunk útját jártuk, ám így sem maradt időnk semmire, nagyon kapkodós volt teljesíteni a napi etapokat. Az európai szakasszal viszont egy nappal hamarabb végeztünk" – mondta Máté, aki hozzátette, hogy felváltva vezettek párjával, Krisztinával.

Diema. A bábolnai pár a Village Ventures Alapítványt támogatta iskolaszerekkel.
Diema. A bábolnai pár a Village Ventures Alapítványt támogatta iskolaszerekkel.


„Az autónak semmi hibája vagy műszaki problémája nem jött elő a verseny alatt. A verseny után Bamakóban eladtuk a járművet, s a kapott pénzből repültünk haza" – fűzte hozzá.

A bábolnai csapat tíz zsák adományt vitt ki Afrikába, amelyeket kisebb falvakban (békésebb közegben) osztottak ki. Ezeknek túlnyomó része író- és iskolaszer, gyógyszer volt. Azért ezekre esett Krisztina és Máté választása, mert az oktatás és az egészségügy ezekben az országokban különösen elmaradott, így e téren van szükségük a legnagyobb segítségre. A fiatalok már a verseny indulása előtt egy hazai településen szerveztek gyűjtést, s az ott összejött holmik egy részét saját autójukkal, míg a másik adagot a hivatalos Bamako-kamionnal juttatták el Afrikába. Marokkónál a fiatalok csatlakoztak egy „konvojhoz", így a távot onnantól három további autóval folytatták.

Bamako. Krisztina és Máté a közel kilencezer kilométeres táv megtétele után.
Bamako. Krisztina és Máté a közel kilencezer kilométeres táv megtétele után.


„Ha bárkinek baja volt, így tudtunk egymásnak segíteni" – mesélte a fiú. „Jól éreztük magunkat, klassz ez a túra, igaz, hogy a szervezésnek vannak hiányosságai, de olyan kalandokat él át az ember, hogy azt elfelejti, amikor célba ér. De egy biztos: az ismerősök támogatása és a család kitartása és segítségnyújtása nélkül nem tudtuk volna megtenni a közel kilencezer kilométert" – mondta Krisztina. A bábolnai fiatalok jövőre nem tervezik, hogy újra indulnak a Budapest–Bamakón, elmondásuk szerint szeretnének mást is kipróbálni.

Krisztina és Máté autójukat értékesítették Bamakoban a túra végeztével.
Krisztina és Máté autójukat értékesítették Bamakoban a túra végeztével.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lakótársak, akik az utcáról meleg otthonba költözhettek

Az Utcai Szociális Segítők Egyesülete a szalagtízesek között bérel a négy férfinak egy lakást, egy éven keresztül. Tovább olvasom