Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Tatabányán tilos az utcán lakni és kukázni

Január elsejétől megbüntethetik Tatabányán az önkormányzati közterület-felügyelők azokat, akik életvitelszerűen az utcán tartózkodnak, illetve a kukákból hulladékot szednek ki és szétszórják a szemetet - tájékoztatta Bereznai Csaba, a város szociális ügyekért felelős alpolgármestere hétfőn az MTI-t. A városban 458 fedél nélkülit számon tartó hajléktalanellátó egyesület vezetője elkeserítőnek nevezte a döntést.
Bereznai Csaba közlése szerint ez nem szociális, hanem rendvédelmi kérdés. "A kukázóknál és a hajléktalanoknál elsősorban nem a pénzbírság, hanem a figyelmeztetés, a közterületről való eltanácsolás lehet az eredményre vezető eszköz. A jogszabályt nem ellenük, hanem a nem kukázó és a közterületeket háborítatlanul használni akaró többség érdekében alkottuk" - mondta a fideszes alpolgármester.

A politikus, aki sokáig szociális munkásként dolgozott és ma is vállal önkéntes segítő szolgálatot, rámutatott, korábban nem volt jogalap, hogy az önkormányzat fellépjen azokkal szemben, akik "a közterületet nem rendeltetésszerűen használják, a szemetet kitúrják a kukákból", rendszeresen a buszmegállókban, játszótéri padokon alszanak, így a többieket megakadályozzák ezek használatában.

"Ha az utcán félig megfagyva találtunk valakit és nem akart hajléktalanszállóra menni, nem tehettünk semmit. Az új rendelet jogalapot ad rá, hogy fűtött helyre szállítsák" - mondta Bereznai Csaba, hozzátéve, hogy az önkormányzat januártól a közterület-felügyelet létszámát is bővítené.

Az alpolgármester közlése szerint tavasztól őszig kihasználatlanok a hajléktalanszállók. Télen három-négy olyan konténerrel kellene bővíteni a krízisellátás férőhelyeit, amelyeket pályázati forrásból és önkormányzati segítséggel oldhat meg a város hajléktalanjait ellátó Utcai Szociális Segítők Egyesülete (USZSE).

Balatoni Ágnes, az USZSE elnöke az MTI-nek nyilatkozva elkeserítőnek nevezte a döntést, megjegyezve, hogy a vidéki városok közül elsőként Tatabánya hozott hajléktalanellenes rendeleteket. Közlése szerint 458 fedél nélküli emberről tudnak a városban. Jelenleg 23 embert lehet elhelyezni éjszaka, ez a szám télen 52-re bővül.

Az USZSE 19 éve foglalkozik hajléktalan-ellátással Tatabányán. Balatoni Ágnes rámutatott, hogy az önkormányzat még májusban kért tőlük ötleteket a probléma kezelésére. Ők - többek között - nyilvános illemhelyek és csomagmegőrzők felállítását javasolták.

Az egyesület vezetője elmondta, hogy az önkormányzat később, a bizottsági ülésekre már nem hívta meg őket, javaslataikból semmit nem vett figyelembe. A hajléktalanellenes rendelet megszületéséről is egy közösségi oldal híreiből értesültek - tette hozzá Balatoni Ágnes.

Olvasóink írták

  • 2. xverax 2011. augusztus 29. 15:17
    „a hajléktalanszállók után valakik felveszik a pénzeket, de hogy ott rendet tartsanak az nem megy.
    ölik egymást 1 cigiért és nincs aki rendet tegyen, ezért nem hajlandóak sokan oda menni...”
  • 1. Madarász 2011. augusztus 29. 15:07
    „Tessék mondani, aki eddig a kukából evett, az ezután mit csináljon?! Esetleg csendben, haljon éhen?!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Konzervdoboz gyár épül Tatabányán

A spanyol tulajdonú Mivisa Hungary Kft. a Tatabánya-Környei Ipari Parkban építi meg új magyarországi… Tovább olvasom