Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

Tata 1848 – Festmény a Kálvárián gyakorlatozó nemzetőrökről és Hamari Dániel okmányai

Tata 1848 címmel nyílt kiállítás a református gimnáziumban emléktárgyakból, korabeli dokumentumokból, helyi vonatkozású emlékekből. A relikviák eddig még nem szerepeltek közös tárlaton.

„Ha példaként állítunk egy katonát, a bajtársiasságát, emberségét állítjuk példaként, nem azt, hogy hány embert ölt meg a csatatéren. Egy háború sosem normális, viszont mindannyian hősökké válhatunk magyarként ma is, bárhol a világban, s erre törekedni kell!" – mondta a diákoknak tartott megnyitóbeszédében Markovics Milán Mór tábori lelkész.

Bálint Csaba, a helytörténeti egyesület vezetője a kiállítás különlegességeire hívta fel a tanulók figyelmét: Hamari Dániel személyes okmányai, korabeli Tatai Kiáltvány példányai a tárlókban, a tatai szabadságharcosok névsora különleges emlékek. A legérdekesebb viszont az a festmény, mely a kálvárián gyakorlatozó nemzetőröket ábrázolja. Jól látható rajta a híres tatai nyárfasor, amit anno azért ültettek, hogy a Kisalföld felől érkező szelet felfogja.

Bátky Miklós, Márkus Bence és Kiss Gábor, a református gimnázium diákjai kipróbálhatták Titteldorf Károly szabadságharcos kardját.
Bátky Miklós, Márkus Bence és Kiss Gábor, a református gimnázium diákjai kipróbálhatták Titteldorf Károly szabadságharcos kardját.


A kiállítás vendégeként megjelent Szauer Attila László, aki Titteldorf Károly százados, tatai származású szabadságharcos tősgyökeres tatai leszármazottja. Üknagypapájának kardjával érkezett, ritka tárgyi hagyatéka ez a szabadságharcnak. „A nagyapám őrizte sokáig ezt a különleges kardot, ami az ő nagyapjáé volt. Sokszor keresték a hatóságok annak idején a házában, de nagyon vigyázott rá, a feje alatt, a szalmazsákban tartotta, azon aludt. Büszkék vagyunk ükapámra, mi is féltjük a kardot, én otthon tartom egy tárlóban kiállítva" – mesélte Komáromban harcoló őséről Szauer Attila László, kirántva kardját.

A férfi körül álló fiúk szak- értő módon próbálgatták a fegyvert. Megtudtuk: az ükunoka családfakutatást végez, hogy minél többet megtudjon kardforgató rokonáról. A Tata 1848 kiállítás múzeumi és magángyűjtemények anyagából állt össze, a helytörténeti egyesület szervezésében. Március végéig nézhetik meg az érdeklődők a Kossuth téri református gimnáziumban, munkanapokon reggel 8 és délután 4 óra között.

Festmény – A kiállítás egyik legértékesebb darabja a Kálváriadombon gyakorlatozó nemzetőröket ábrázolja.
Festmény – A kiállítás egyik legértékesebb darabja a Kálváriadombon gyakorlatozó nemzetőröket ábrázolja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jászai Marira emlékezett a falu apraja és nagyja

A Jászai Napok programsorozatot az elmúlt hét végén egy kellemes délutánnal zárták Ászáron, a Jászai Mari Általános Iskolában. Tovább olvasom