Kisalföld logö

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 21°C | 31°C Még több cikk.

Sorozattolvaj a rács mögött

13 rendbeli bűncselekmény elkövetését ismerte el egy monorierdei férfi, akire a fővárosi büntetés-végrehajtási intézetben talált rá csütörtökön a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.
Az elkövető Komáromban három középiskolát látogatott meg februárban, de nem tanulási célzattal.

Az első alkalommal a komáromi Kultsár István Szakközépiskola öltözőjéből tűnt el több mobiltelefon. Míg a tanulók a tornateremben edzették magukat, addig a 28 éves komáromi férfi 4 mobilt gyűjtött össze. Egy héttel később hasonló jelenet játszódott le a Jókai Mór Gimnázium öltözőjében is. Itt 5 készüléket sikerült zsákmányolnia a tolvajnak.

A férfi nem akarta megszakítani a sikeres szériát és iskola is volt még a városban, így a harmadik héten az Alapy Gáspár Középiskola lett a gyanúsított célpontja, ahonnan szintén mobiltelefonokat tulajdonított el.

A tolvaj végül egy diák figyelmessége kapcsán került a nyomozók látókörébe. A fiú látta, amint a férfi a bűncselekmény elkövetését követően távozik az iskolából és látta azt is, hogy menet közben egy műanyag palackot dob a szemetesbe.

Az ezen lévő ujjlenyomat alapján sikerült azonosítani a férfit, aki hasonló, sorozat jellegű bűncselekmény elkövetése miatt már előzetes letartóztatásban volt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Állásbörzét rendez elbocsátott dolgozóinak komáromi gyárában a Nokia

Kétnapos állásbörze kezdődött csütörtökön a Nokia komáromi gyárában, ahol 50 vállalat kétezernél… Tovább olvasom