Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Semmis a nagyszombati érsek dekrétuma a komáromi bencés rendház megszüntetésére

Semmisnek nyilvánította a vatikáni Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja a nagyszombati főegyházmegye azon dekrétumát, amellyel megszüntette a komáromi bencés rendház jogalanyiságát, és az eredeti állapot visszaállítására szólított föl.
Az erről szóló dokumentumot pénteken kapta kézhez Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, aki erről szombaton tájékoztatta az MTI-t. Várszegi Asztrik az ügyet ismertetve elmondta, hogy az Orosch János vezette nagyszombati érsekség még 2014 júliusában saját nevére íratott 660 hektárnyi, a komáromi bencés rendház tulajdonában levő szántóföldet, amely a szlovákiai Csallóközben található.

A döntést azonban nem tudatta a bencés rend képviselőivel. Várszegi Asztrik, miután tudomására jutott az ügy, nyílt levelet írt a nagyszombati érseknek, november végén pedig Pannonhalmán tárgyaltak is. Orosch János azonban november 5-i dekrétumával megszüntette a komáromi rendházat mind egyházi, mind világi jogi státuszban, zároltatta a rendház bankszámláját és elrendelte az épület átadását. A főapát ekkor Rómához fordult, segítséget kérve az ügy kivizsgálásában.

Várszegi Asztrik pénteken kapta meg a szerzetesi kongregáció döntését, amely semmisnek nyilvánította a nagyszombati érsek dekrétumát, egyben kérte a pozsonyi apostoli nunciust, hogy állíttassa vissza az eredeti állapotot. A határozat kitér arra, hogy a nagyszombati érseknek nem volt joga megszüntetni a bencés rendházat, mert az egyházjog szerint pápai alapú szerzetesrendet csak a pápa, illetve hivatala, az Apostoli Szentszék szüntethet meg, egyházmegye főpásztora nem. Várszegi Asztrik bízik abban, hogy a szentszéki döntés alapján hamarosan visszaáll az eredeti állapot Komáromban.

Amennyiben ez nem történne meg a következő hetekben, akkor a főapát kész a vatikáni államtitkársághoz fordulni, hogy diplomáciai segítségükkel rendezzék az ügyet. A komáromi bencés rendházat 1989-ben, a rendszerváltás után állították vissza az akkori nagyszombati érsek és pannonhalmi főapát megállapodásával és jogilag visszakerült a Magyar Bencés Kongregációhoz. Bár szerzetesközösség a rendházban jelenleg nem működik, hetente tartanak szentmiséket a pannonhalmi bencés papok és rendszeresen szerveznek lelkigyakorlatokat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Medvék lepték el a szőnyi művelődési házat

A színpadot 350, míg a nézőteret 300 kismackó töltötte meg a hatodik alkalommal megtartott Medve napon. Tovább olvasom