Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Saját anyja lökte ki az ablakon az ötéves kislányt

A nő nem járatta óvodába a gyermeket, ezért indult eljárás ellene. Félt, hogy elveszik tőle, ezért úgy döntött megöli a kislányt, majd magával is végez.
Tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség azzal a 38 éves tatabányai nővel szemben, aki márciusban kilökte ötéves kislányát az ablakon.

A főügyészség keddi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az anya évek óta nem mozdult ki, senkivel nem tartotta a kapcsolatot, gyermekét óvodába nem járatta, és emiatt eljárás indult ellene. Az anya attól tartott, hogy kislányát kiemelik a családból, emiatt a férjével is összeveszett.

A nő végül úgy gondolta, hogy lánya elvesztését csak úgy tudja elkerülni, ha megöli őt, majd öngyilkos lesz. Kilenc méter magasból kilökte a kislányt, aki a járdára esett és életveszélyes sérüléseket szenvedett. A nő ezután kiugrott az ablakon, és súlyos sérüléseket szenvedett.

Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottra fegyházbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Facebook-kommentelőket jelent fel Tata

Pénteken tették ki a város honlapjára, hogy mindenki ellen, aki azt állítja, hogy elherdálta város a… Tovább olvasom